Belföld

Szigeti: az OVB a törvényesség felett őrködik

Az Országos Választási Bizottságnak (OVB) a választások törvényes rendjének, valamint a pártatlan eljárás követelményeinek érvényesülését kell szolgálnia - hangoztatta a testület hétfőn megválasztott elnöke.

Ha ezek az elvek sérülnének, akkor helyre kell állítanunk a választások törvényes rendjét – mondta Szigeti Péter. „Működésünk tétje nem kisebb, mint a köztársaság méltósága” – fogalmazott az egyetemi tanár, aki szerint csak az említett alapelvek érvényesülése következtében lehet legitim a közhatalom.


Közölte azt is: nem csodálkozik, hogy a kampányidőszakban kiéleződtek a politikai küzdelmek, ugyanakkor, mint mondta, jobb lenne, ha magasabb politikai kultúra jelenne meg, és az erkölcsi tisztességen nem esne csorba. Arra az újságírói kérdésre, miért a belügyminiszter tett javaslatot az elnök személyére, azt mondta: úgy tudja, hogy ez nem először történt így. Szigeti Pétert, a győri Széchenyi István Egyetem Jog- és Gazdaságtudományi Kar tanszékvezető egyetemi tanárát hétfőn, zárt ülésen választotta elnökének az OVB.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik