Belföld

Hiller: történelmi pillanatban vagyunk

A jövőbe történő beruházásokra kell most és a következő törvényhozási ciklusban összpontosítani - hangsúlyozta Hiller István. Az MSZP elnöke szerint történelmi pillanatban van az ország, az európai uniós támogatásokon keresztül olyan fejlesztésekre nyílik forrás, mint amilyenek az 1867. évi kiegyezés utáni negyedszázadban valósultak meg.

Hiller István kifejtette, hogy a jövőbe történő beruházásokat a szociális kiigazítás programjának megvalósulása előzte meg. Az elszámolás keretében említette, hogy míg 1998 és 2002 között, az Orbán-kormány idejében 7 kilométer autópálya került átadásra, 2002 és 2005 között 245 kilométer került és 2006 folyamán további 266 kilométer autópálya kerül átadásra. Hangsúlyozta, hogy Magyarország az egyetlen EU-tagállam, ahol egyszerre öt autópálya épül.

Hiller István szerint az új fejlesztések 200 ezer új munkahelyet teremtenek. Külön szólt azokról a tervezett beruházásokról, amelyek a családi életet, az otthonteremtést könnyítik meg.

A vasárnapi sajtótájékoztatón részt vevő Szekeres Imre arra hívta fel a figyelmet, hogy a mostani ciklusban csökkentek az óriási különbségek, amelyek nemcsak az emberekre, a családokra, hanem a régiókra is jellemzőek Magyarországon. A politikus a közútépítések és az uniós támogatások mellett felsorolta a helyi döntések alapján létrejövő területfejlesztést, valamint az első nemzeti fejlesztési tervet, illetve a második készítését. Hangsúlyozta, hogy erre a típusú területfejlesztésre ebben a ciklusban 162 milliárd forintot költ az állam, ami kétszerese a Fidesz vezette kormány alattinak. Hozzátette: az önkormányzatoknak folyósított címzett és céltámogatások 189 milliárdról 293 milliárd forintra nőttek ebben az időszakban. Megemlítette azt az elképzelést is, hogy 2007 és 2013 között 2.500 kilométer hosszúságot tesznek majd ki a gyorsforgalmi utak.


MDF: számszaki hibák


Katona Kálmán MDF-es országgyűlési képviselő elmondta: soha olyan drágán még nem épült autópálya sehol a világban, mint a mostani kormány idején Magyarországon. Az Orbán-kormány volt közlekedési minisztere szerint az építkezési költség az indokoltat átlagosan másfélszeres, de esetenként kétszeres mértékben haladta meg. „Számszaki hibának” nevezte azt, hogy mindössze hét kilométer autópálya épült volna az Orbán-kormány idején. „Én magam adtam át ebből 67-et, és további, legalább 200 kilométeres szakaszon végeztettük el az építkezés megkezdéséhez szükséges nyomvonal-előkészítést: a kisajátításokat és a régészeti feltárásokat” – mondta az egykori miniszter. Arra is felhívta a figyelmet, hogy ma 4500 kilométer közút lényegében „balesetveszélyesnek nyilvánítható” Magyarországon.


Fidesz: ma rosszabbul élnünk mint négy éve


„Annak ellenére, hogy az MSZP-SZDSZ koalíció 2002-ben kedvező örökséggel vette át egy fejlődő, gyarapodó ország irányítását, annak ellenére, hogy minden feltétel adott volt egy sikeres kormányzás folytatásához, annak ellenére, hogy 2004-ben Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz, a Medgyessy-Gyurcsány kormány négy év sikertelen kormányzást tudhat maga mögött. Ma, 2006-ban rosszabbul élünk, mint négy évvel ezelőtt” – olvasható Révész Máriusz közleményében.


 A Fidesz szóvivője szerint 2002 májusától 2006 januárjáig 5,7 százalékról 7,3 százalékra nőtt a munkanélküliség Magyarországon. 400 ezer új munkahelyet ígértek, mára azonban 400 ezren vannak munka nélkül. Kiemelte: a kormány rekordmértékben fordította luxuskiadásokra az adófizetők pénzét. „Tízmilliárdok folytak el így luxusautók, mobiltelefonok és bútorok beszerzésére, és a jelentősen felduzzasztott állami vezetői réteg eltartására. A kormánytagok fizetését a kétszeresére emelték, és milliárdokat költöttek el mindannyiunk pénzéből a kormány önreklámozására is. A folyamatosan ígérgetett adócsökkentés helyett 38 alkalommal emeltek adót, és nyolc új adónemet vezettek be” – olvasható a Fidesz közleményében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik