Belföld

Miép: 2010-re a kormányalakítás a cél

A rendszerváltás befejezését említette legfőbb célként a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) országos gyűlésén mondott beszédében Kovács Dávid. Csurka szerint 2010-re már a kormányalakítás lesz a párt célja.

A MIÉP-pel Harmadik Út néven választási együttműködésen induló Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke szerint a rendszerváltás idején „elkeserítő, de világos leltárt” lehetett készíteni az ország állapotáról, de „az elmúlt 15 év liberális hegemóniája” kiteljesítette a negatív folyamatokat, miközben az ország egyszerre vesztette el anyagi javait és adósodott el. Ezért van szükség „az elsikkasztott, elhazudott, zátonyra vitt rendszerváltásnak a befejezésére”. „Ezt a kormányt nem lehet leváltani a Harmadik Út nélkül” – jelentette ki.

Réti Miklós kisgazda politikus arról beszélt a rendezvényen, hogy a rendszerváltás óta eltelt „15-16 év nemhogy javított, hanem rontott a nemzet állapotán”. A Jobbik-MIÉP választási együttműködés képviselőjelöltjei nevében Nemes Árpád azt hangoztatta: akár a baloldal, akár a Fidesz győz a választásokon, „a magyarság sorskérdései nem találnak megoldásra”. Ezen témák közé sorolta a föld magyar kézben tartása, a „nemzetfogyás” és a környezetvédelem ügyét.

A varsói kormánypárt „nem száz százalékig, de hasonlít ránk: tehát lehet” – jelentette ki a több mint kétszáz küldött és körülbelül ugyanennyi meghívott előtt a pártot több mint egy évtizede vezető politikus. Szerinte akárcsak 1956-ban, most is a lengyel példa alapján kell elkezdeni egy olyan rendszer építését, amely a nép érdekeit szolgálja, „nem egy törpe kisebbség hatalmát” a tömegek felett.

Csurka kijelentette, „úgy akarunk visszajutni az országgyűlésbe, (…) hogy nem mondunk le a nemzeti függetlenségről”, és máris arra bíztatta a jelöltjeiket, hogy varrassák meg a MIÉP-esek körében népszerű ruhát, mondván, bocskaiban akarom bevonultatni a népet az Országgyűlésbe”. 2010-ben már a kormányra kerülés lesz a párt célja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik