Belföld

Horn az ötödik az MSZP-listán

Az MSZP országos választási listájának első húsz helyén szereplő politikusok nevét ismertette Hiller István, az MSZP elnöke a párt országos választmányának ülése után.

A pártelnök ismertetése szerint a választmány által egyhangúlag támogatott lista első helyein sorrendben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Hiller István, Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, Lendvai Ildikó frakcióvezető, Horn Gyula volt miniszterelnök, Kiss Péter kancelláriaminiszter, Szekeres Imre, a párt elnökhelyettese és Simon Gábor, a választmány elnöke szerepel. A lista további helyein sorrendben a következő politikusok szerepelnek: Juhász Ferenc, az MSZP alelnöke, Újhelyi István, a párt másik alelnöke, Veres János pénzügyminiszter, Lamperth Mónika belügyminiszter, Mandur László, az Országgyűlés szocialista alelnöke.

A pártelnök megfogalmazása szerint a lista 14. és 15. helyén „két, a magyar politikai élet szimbolikus alakjának is tekinthető személy”, Vitányi Iván és Mécs Imre SZDSZ-es politikus szerepel. A további helyeken sorrendben három elnökségi tag: Steiner Pál, Vadai Ágnes, Mesterházy Attila áll; a 19. helyen Puch László, a párt pénztárnoka, a következőn Kapolyi László, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt elnöke szerepel.

Hiller István azt mondta: az országos listát péntek délután terjesztették az elnökség elé, majd bemutatták a megyei elnököknek, a platformok vezetőinek és a választmány koordinációs bizottságának. Hangsúlyozta: az országos választmány egyhangúlag fogadta el a listát úgy, hogy az elnökség javaslatán nem változtatott. Hozzátette, hogy a választmány két részletben szavazott: először az első húsz helyről, amelyet tartózkodás és ellenszavazat nélkül fogadott el. Mint mondta, a lista másik részéről folyt vita, de egyetlen egy javaslatot sem fogadott el a választmány többsége.

Közölte: a végső döntést az MSZP legfelső döntéshozó fóruma, a február 18-i, budapesti kongresszus hozza meg. A listán nem szerepelnek olyan kormánytagok, akik nem tagjai a pártnak. A névsor összeállításakor megkérdezték Medgyessy Péter volt miniszterelnököt is, de ő azt mondta, nem kíván országgyűlési képviselő lenni. Hiller István elmondta: a választmány egyhangúlag támogatta a párt Erős köztársaság – Sikeres Magyarország címet viselő programját: az általa és Gyurcsány Ferenc által ismertetett és végül támogatást nyert programot az elnökség és a választmány konszenzussal viszi a kongresszus elé – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik