Belföld

Nem gyengült a romaellenesség Magyarországon

A magyar felnőtt lakosság négyötöde szerint a romák gondjai megoldódnának, ha végre elkezdenének dolgozni, derült ki a Tárki felméréséből.

A Tárki 2005 decemberében végzett közvélemény kutatásának eredményei szerint a megkérdezettek 62 százaléka teljesen vagy inkább egyetértett. Ennek az állításnak a politikailag korrekt változatával, miszerint „a romák között ugyannyi a bűnöző, mint a hasonló körülmények között élő nem romák között” a megkérdezettek összesen 48 százaléka értett egyet.

Érdemes továbbá megjegyezni a nem tudom válaszok alacsony arányát, ami azt jelenti, hogy a lakosság döntő többségének határozott véleménye van ezekről a kérdésekről. A kutatás során 1000 18 év feletti magyar állampolgárt kérdeztek meg, az adatok nem, kor iskolai végzettség és lakóhely tekintetében reprezentálják a magyar felnőtt lakosságot.

Összehasonlítva a válaszok megoszlását a 2000-ben és 2002-ben mért azonos kérdésekre adott válaszokkal, megállapíthatjuk, hogy továbbra is erősek a romákkal szembeni előítéletek. Míg 2000-ben a válaszadók 55 és 2002-ben 53 százaléka értett egyet azzal, hogy „a bűnözési hajlam a romák vérében van”, ez az arány 2005-re 62 százalékra nőtt. Azok aránya viszont, akik egyetértettek a „romák gondjai megoldódnának, ha végre elkezdenének dolgozni” állítással, 2002-ben mért 88 százalékról 80 százalékra esett vissza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik