A vád szerint még 1999 márciusában az egyik budapesti bevásárlóközpont ékszerboltjában a per negyed- és ötödrendű vádlottja (egyikük akkor még fiatalkorúként) gyűrűvásárlás ürügyén elterelte az eladó figyelmét, amíg a másod- és harmadrendű vádlott álkulccsal kinyitotta a vitrint és ékszereket vett ki belőle. Kaiser Ede, a per elsőrendű vádlottja figyeléssel biztosította társai cselekményét.
A bíróság szerdán kihirdetett ítéletében megállapította: Kaiser Ede bűnös jelentős értékre, bűnszövetségben elkövetett lopás bűntettében mint bűnsegéd, és ezért az egy év négy hónap börtönbüntetés mellett három évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától is.
Kaiser Edét 2004. decemberben tényleges életfogytiglanra ítélte a móri vérengzés és más bűncselekmények miatt a Fővárosi Bíróság, ezt az ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla október 25-én jogerőre emelte. A jelen perben másodrendű vádlott, Kiglics Attila akkor a Kaiserrel közösen elkövetett fegyveres rablások miatt három év börtönbüntetést kapott.
