A szóvivő elmondta: a büntetőfeljelentés azért nem közvetlenül az újság ellen irányul, mert „a lap egyetlen munkatársa sem merte nevével vállalni a megjelentetett, alaptalanul vádaskodó cikkeket, így ez volt az egyetlen megoldás”. „Miközben a miniszterelnök az őt havi rendszerességgel lejáratni próbáló kampány újabb állomásának tekinti az ügyet, nem lehet szó nélkül hagyni, ha valakit bűncselekmény elkövetésével rágalmaznak meg” – mondta.
A szóvivő szerint a jogi szakértők véleménye egyértelmű: a miniszterelnököt a 2006. január 18–21. között megjelent cikkeiben a Magyar Nemzet több esetben is nagy nyilvánosság előtt megrágalmazta, ami bűncselekmény. Ezért Gyurcsány Ferenc hétfőn aláírta azt a beadványt, amit jogi képviselője már kedden eljuttat a Pesti Központi Kerületi Bíróságnak.
Batiz András hozzátette: személyiségi jogainak megsértése miatt a kormányfő a Fővárosi Bíróságnál indít polgári peres eljárást, amelyben azt kéri, hogy a bíróság állapítsa meg a jogsértés tényét, tiltsa el a napilap kiadóját a további hasonló jogsértésektől, és kötelezze arra a kiadót, hogy az ítélet rendelkező részét jelentesse meg. Ezenkívül 500 ezer forint, közérdekű célra fordítható bírság kiszabását is indítványozta a napilap kiadójával szemben, valamint nem vagyoni kártérítést is kér.
