Belföld

Februártól újabb Volvo-buszok Budapesten

Februárban újabb alacsony padlós Volvo buszokat állít forgalomba a BKV. Az elmúlt két évhez hasonlóan az idén is ötven új Volvo busszal bővíti a több mint 1300 darabos buszparkját a társaság.

A társaság fejlesztésekkel foglalkozó vezérigazgató-helyettese Donáth Zoltán elmondta: a harmadik szériához tartozó ötven buszból már kilenc Budapestre érkezett; a vizsgáztatások után februárban forgalomba is állítják a járműveket, április elejére pedig az összes új Volvo Budapestre érkezik.

A vezérigazgató-helyettes tájékoztatása szerint a második szériához hasonlóan az újabb buszok is légkondicionáltak, az első széria járműveit pedig nyárra pótlólag légkondicionálóval szerelik fel.

A járműveket Euro 3-as motorok hajtják. A darabonként 65 millió forintba kerülő új buszokat a korábbinál is jobb, már hatfokozatú sebességváltóval szállítják. A vezérizgató-helyettes megjegyezte, hogy Nyugat-Európában már üzemelnek Euro 4-es, még környezetkímélőbb motorú buszok is. Ezeknek a motoroknak az alkalmazását azonban csak 2008-tól teszi kötelezővé az Európai Unió.

Az újabb ötven busz vásárlásával lezárul a BKV három éve indított, alacsony padlós csuklósbusz-vásárlási programja. A vezérigazgató-helyettes reményei szerint még az idén tendert írnak ki új, úgynevezett szólóbuszok vásárlására. Ezekből a következő 4-5 évben mintegy nyolcszázat szeretnének lecserélni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik