Belföld

MSZP: show-műsort láthattunk

Orbán Viktor vasárnapi évértékelőjét az ellenzéki pártok jól megszervezett show-műsornak nevezték. Az MDF egyetért a kormány bírálatával, de a problémák megoldását másképpen képzelik el.

MSZP

Orbán kanyart emlegetett, de a visszakanyarodás programját hirdette meg – mondta Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője. A politikus szerint a megszokott politikai show-műsort láthattuk, régi viccekkel, de néhány új szereplővel. Új valóban csak az volt – és ez sem örvendetes -, hogy megalázó politikai statisztaszerepben megszólaltattak néhány választót, akiknek problémáit aztán Orbán Viktor a színpadon kézrátétellel azonnal gyógyította.

Véleménye szerint az értékelés inkább “a Magyar Vizsla színpadi változatát jelentette, sok luxusozással, a szokásos hamis számokkal és a szokásos felelőtlen ígéretekkel”.

Mint mondta, megszoktuk azt is, hogy Orbán Viktor már sokadjára, “temette az országot”, szerinte egy év alatt ismét kisebbek lettünk. Furcsa módon akkor nem mondott hasonló “gyászbeszédeket”, amikor kormányzása idején a nemzeti jövedelem gyarapodása, vagy a reálbérek és reálnyugdíjak emelkedése a 2005-ösnél jelentősen kisebb volt.

Az igazi veszély azonban az volt, hogy Orbán Viktor kanyarról beszélt, de valójában a visszakanyarodás programját hirdette meg az ország számára – jelentette ki. Magyarázatként hozzátette, hogy Orbán Viktor megígérte a visszakanyarodást a korábbi igazságtalan lakástámogatási rendszerhez, és a gyermektámogatások esetében is.

Hozzátette: “és egészen ijesztő visszakanyarodást láttunk abban az értelemben is, hogy egy magyar politikus, színpadról azt mondta egy roma embernek, hogy azt ő elképzelhetőnek tartja, hogy bizonyos településeken, ha ott úgy tartják jónak, külön osztályba járjanak a roma gyerekek és a nem roma gyerekek”.

SZDSZ

Orbán Viktor vasárnapi beszéde nem évértékelés vagy programadás volt, hanem luxusígéreteket tartalmazott. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke elmondta: én nem láttam évértékelést, sem programadást. Láttam egy Mónika-show-t, ahol állandóan elfogtak egy-egy levelet, ezeket a leveleket Orbán Viktor píárosai
MSZP: show-műsort láthattunk 1

Fotó: MTI

írták. Az egésznek volt egy nagyon hazug, művi beállítása. Hozzátette ugyanakkor, hogy a beszédben Orbán Viktor valós társadalmi problémákat vetett fel.

Megjegyzem, ennél sajnos több probléma van a magyar társadalomban, ezekkel nem foglalkozott – mondta a kisebbik kormányzópárt elnöke, majd hozzátette, hogy a Fidesz elnöke azokra a gondokra sem adott valós megoldásokat, amelyekre kitért, hanem azt tette, amit eddig mindig: “ígért, ígért, ígért, többnyire teljesíthetetlen ígéreteket”.

Mint mondta, Orbán Viktor beszéde “az ígéretek luxusát”, luxusígéreteket tartalmazott.


MSZP: show-műsort láthattunk 2

Fotó: MTI

MDF

A kormány bírálatával egyetértünk, de sokkal keményebb kritikára számítottunk; azoknak a problémáknak a megoldását, amelyekről Orbán Viktor beszélt, másként képzeljük el – nyilatkozta Hock Zoltán, az MDF elnökhelyettese. A pártja elmondása szerint az elmúlt egy évet ennél sokkal sötétebbnek és sokkal rosszabbnak látja. Hozzátette, véleményük szerint sokkal alaposabb elemzésre lett volna szükség, “hiszen lett volna mit a kormánynak a szemére hányni”.

Mint mondta, néhány nappal ezelőtt Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője úgy nyilatkozott, hogy a Fidesz balra áll az MSZP-től, ami meglepő kijelentés volt. Azt mondta, hogy a Fidesz-elnök beszédének ismeretében most már nem lepődik meg a szóvivő kijelentésén, “igazándiból Orbán Viktor a feltett problémákra klasszikusan baloldali megoldásokat javasolt, ebben az állam mindenhatóságát vázolta fel”.

Az MDF a Normális Magyarországért programja jegyében ezzel nem ért egyet, nem támogatja “egy baloldali Magyarországnak a felépítését” – mutatott rá a politikus.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik