A Magyar Nemzet információi szerint akadt olyan települési önkormányzat – Velence –, ahol a jelek arra utalnak, hogy kétszeres jutalmazás történt, mert az alapítványon keresztüli juttatások mellett szabályosan is számfejtették az érintettek részére a jutalmakat. Az alapítványtól az önkormányzatok oktatási szolgáltatáscsomagokat vásároltak, s a „jutalmazottak” egyéni kérelmeikre, saját számláikra utalva kapták meg az utánuk befizetett összeg 70 százalékát. Az ügyben illetékes hatóságokat két év alatt már több alkalommal is értesítették a rejtélyes jutalmazási gyakorlatról, de a lap információi szerint még egyetlen önkormányzatnál sem vizsgálták a szabálytalannak tűnő pénzmozgásokat.
Az érintett hatóságok tudnak a történtekről, ám kizárólag az APEH kezdett vizsgálatokat. Nem tudni azonban, hogy az ügy hol tart, nem lehet pontosan tudni, hogy az érintett önkormányzatoknál megkezdték-e már a vizsgálatot, mert az APEH erről naprakész tájékoztatást nem ad.
