Belföld

Gyurcsány válaszolt a Magyar Nemzet vádjaira

Gyurcsány Ferenc szerint sem előnye, sem hátránya nem származott abból az esetleges jogi pontatlanságból, amely egyik cége bejegyzésénél történt több mint tíz éve.

A miniszterelnök a Kossuth Rádiónak hétfőn adott, kedden sugárzott nyilatkozatában a Magyar Nemzetben megjelent állításokra reagálva azt közölte: nem tudja minősíteni a lap állításait, azt jogi kérdésnek tartja, amit az érintetteknek meg kell vizsgálniuk.

Sem előnye, sem hátránya senkinek – költségvetésnek, banknak, szállítónak, vevőnek, tulajdonosnak – ebből a jogi pontatlanságból, amelyet aztán legkésőbb 1995-1996-ban rendbe is tettek, nem származott,  mondta Gyurcsány Ferenc, majd megismételte: a kérdés megítélését “bízzuk jogászokra meg a bíróságra”.

A miniszterelnök emellett még kifejtette azt is, hogy a választási kampányban nem választható el a kormányfői és a pártpolitikusi szerep. Nem kívánt találgatásokba bocsátkozni arról, hogy az SZDSZ és az MSZP köt-e újból koalíciót a választások után. A kormányfő a Fidesz adócsökkentési ígéretéről szólva kifejtette: nem vitatja, hogy egy ilyen lépés munkahelyeket teremthet, de összességében mégis több kiadást jelent. Gyurcsány Ferenc szerint “egy ilyen javaslat 650 milliárd forintot vesz ki a közös kasszából”. A nyugdíjak és a gyógyszerárak emelkedéséről szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy a nyugdíjak vásárlóértéke 2002 és 2006 között 28 százalékkal növekedett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik