Belföld

Több képviselőjelöltet is megnevezett a Fidesz

A Fidesz-KDNP közös jelöltjeit mutatták be Somogy, Fejér, Győr-Moson-Sopron és Békés megyében, de az ellenzéki párt hétfőn megnevezte mezőtúri és karcagi jelöltjét is.

Kuzma László a Somogy megyei 6-os számú, nagyatádi választókerületben indul, országgyűlési képviselő, építőmérnök, mérnöktanár, 2002-ben az Fidesz-MDF jelöltjeként szerzett egyéni parlamenti mandátumot, tagja a parlament oktatási és tudományos bizottságának. 1990-től nyolc éven át Barcs képviselő-testületének tagja volt, majd négy évig a megyei önkormányzat közgyűlésében folytatta munkáját az oktatási, közművelődési és tudományos bizottság elnökeként.

Firtl Mátyás a megye 7-es számú soproni választókerületének országgyűlési képviselője az elmúlt évben az európai parlamenti képviselővé választott Szájer József megüresedett posztjára kiírt időközi választásokat szintén közös jelöltként nyerte meg. Nagy fölénnyel, 71,77 százalékkal nyert, de csak többszöri kísérletre volt a voksolás eredményes, akkor is csak 26,63 százalékos részvétellel. Így az összes szavazásra jogosult soproni polgár közül 19,11 százalék választotta meg Firtl Mátyást, a többiek inkább otthon maradtak.

Vida Tamás személyében a Fidesz új jelöltet indít Jász-Nagykun-Szolnok megye 6., mezőtúri központú választókerületében: az 1974-ben született Vida a túrkevei Kaszap Nagy István Református Általános Iskolában tanít, és az ottani Polgári Társas Kör ifjúsági tagozatának vezetője. A 2002-es választáson ebben a körzetben Búsi Lajos, a megyei önkormányzat elnöke indult a Fidesz színeiben, sikertelenül. Ugyancsak hétfőn mutatták be a párt karcagi jelöltjét, Varga Mihályt. Az Orbán-kormány volt pénzügyminisztere 1990 óta képviseli a parlamentben a Karcagon és környékén élőket. A Fidesz alelnökeként dolgozó politikus a Szolnoki Főiskola címzetes főiskolai tanáraként is ismert.

Kelemen Andrást a Kereszténydemokrata Néppárt és a Nemzeti Fórum támogatásával Fejér megye 7-es választókerületében indítja a Fidesz. Kelemen orvos, pszichiáter, 1990 óta országgyűlési képviselő, 1998-ban és 2002-ben pedig egyéni képviselőjelöltként szerzett mandátumot. Az MDF egyik alapítója, 1990-ig a székesfehérvári szervezet elnöke, 1996-ban a párt alelnöke volt. 2004. júniusában csatlakozott a Lakitelek munkacsoporthoz, és még az év szeptemberében kizárták a pártból. Azt követően független képviselőként, 2005. május 15-től pedig a Fidesz-frakció tagjaként dolgozik a parlamentben.

Szeghalomban Vígh Ilona a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt közös jelöltje Békés megye 2. számú választókerületében. A jelölt férjével és két gyermekével Szeghalomban él, pedagógus és népművelői diplomával rendelkezik, korábban a helyi művelődési központ és művészeti iskolát vezette. Az 1998-as és a 2002-es országgyűlési választásokon egyéni mandátumot szerzett, jelenleg a Fidesz országos nőtagozatát vezeti, és a parlamentben tagja a kulturális és sajtó bizottságnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik