Belföld

Az SZDSZ ismertette egészségügyi programját

Kötelező, közfinanszírozott, szolidaritásalapú egészségbiztosítási rendszerre van szükség, amelyben tőkeerős magánbiztosítók versengenek egymással a betegekért – áll az SZDSZ egészségügyi programjában.

Az SZDSZ elfogadott programjának egészségüggyel kapcsolatos elképzeléseit ismertette a párt elnöke hétfői sajtótájékoztatóján, összehasonlításként idézte szocialista és konzervatív politikusok e témában tett nyilatkozatait, mivel a többi párt még nem tette közzé programját.

Kuncze elmondta: az SZDSZ többbiztosítós rendszerben gondolkodik, ehhez képest mondta azt Vojnik Mária, az egészségügyi tárca szocialista államtitkára, hogy „mi az egy állami biztosítót szeretnénk rendbe rakni”. A pártelnök szerint egy biztosító nem működik jól, ha rendbe kell tenni, és ennek oka szerintük az, hogy nincs kivel versenyeznie.


Gógl Árpád, az Orbán-kormány egészségügyi minisztere egy nyilatkozata szerint szerkezeti rendszerű változtatásra van szükség az egészségügyben, és még az idén 40 milliárd forintot bele kell tenni ahhoz, hogy megfelelően működjön. A liberális pártelnök szerint ezt összevetve Orbán Viktor 34 százalékos járulékcsökkentési javaslatával, amely forráscsökkenést jelent, azt mutatja, hogy a Fidesz összevissza beszél. Az pedig nem derül ki ebből, hogy milyen változtatást kell tenni – fűzte hozzá.

Molnár Lajos, a Liberális Egészségügyi Tanács elnöke összefoglalta az SZDSZ által évek óta következetesen képviselt reformelképzeléseket: Magyarországon kötelező, közfinanszírozott, szolidaritásalapú egészségbiztosítási rendszerre van szükség, amelyben megfelelő garanciákkal tőkeerős magánbiztosítók versengenek egymással a betegekért, minél magasabb színvonalú szolgáltatást nyújtva.

Kuncze Gábor emlékeztetett: két hete levélben kezdeményezte, hogy a parlamenti pártok a Tessék választani! elnevezésű akció keretében hétről hétre együtt ismertessék választási programjuk elemeit, ők azonban ezt visszautasították, és nyilatkozataikból az derül ki, hogy nem rendelkeznek még programokkal. A liberálisok a következő hetekben továbbra is rendre megkeresik majd a pártokat, hogy együtt ismertessék az adott területre vonatkozó különböző elképzeléseket, vagy levélben küldjék el őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik