„Olyanok is ott voltak, olyanok is segítettek, akiknek ez nem hivatásuk” – mondta a mentésben résztvevőkről Gyurcsány Ferenc, aki a környék lakóinak is megköszönte munkájukat. A rendezvényen összesen harmincöten kaptak elismerést: tűzoltók, határőrök, rendőrök, katonák, a mentőszolgálat és a katasztrófavédelem munkatársai mellett helyi lakosok is, valamint Hejce és Fony község polgármestere.
Az elismeréseket Lamperth Mónika belügyminiszter, Rácz Jenő egészségügyi miniszter, Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter, valamint Havril András vezérezredes, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke adta át. Juran Migas, a szlovák köztársaság magyarországi nagykövete a szlovák nép nevében tiszteletét és háláját fejezte ki azoknak, akik részt vettek a szerencsétlenség áldozatainak felkutatásában és a műszaki mentés feladataiban.
Gyászol Szlovákia
Hétfőn délben 24 órás nemzeti gyásznap kezdődött Szlovákiában, amellyel a magyarországi légi szerencsétlenség 42 halálos áldozata emlékének adóznak. A középületeken félárbocra eresztették a zászlókat, az emberek egyperces néma csenddel adóztak a szerencsétlenség áldozatainak. Este a pozsonyi Szent Márton koronázó templomban és a kassai Szent Erzsébet-székesegyházban az ország közéleti vezetőinek részvételével szentelnek gyászmisét az emléküknek. A 42 áldozatot állami pompával, várhatóan a hét második felében, Eperjesen búcsúztatják el, majd minden család maga dönt halottja temetésének idejéről és helyéről.
Rövidesen hazaengedik a túlélőt
Várhatóan tíz-tizennégy napon belül elhagyhatja a kórházat a Magyarországon lezuhant szlovák katonai repülőgép katasztrófájának egyetlen túlélője – közölték Martin Farkas orvosai. A kassai Louis Pasteur kórház idegsebészetén fekvő 27 éves fiatalember csodával határos módon élte túl a tragédiát, amelynek során valamennyi útitársa, a koszovói KFOR-misszióból hazatérő 42 katona meghalt.
A túlélő gyors felépülése hasonlóképpen csodával határos, hiszen 48 órával a balesete után már a teljes gyógyulást valószínűsítő állapotban volt. Orvosainak hétfői beszámolója szerint az állapota hétfőre annyira kedvezőre fordult, hogy már járni, beszélni és táplálkozni is tud, szíve és tüdeje rendesen működik, vérnyomása kiegyensúlyozott. Az, hogy a beteg valamelyest még dezorientált, természetes következménye az átélt traumának. Az orvosok elmondták: a baleset körülményeit vizsgáló légügyi szakértők rövidesen találkozhatnak a túlélővel, akinek ismeretei a várakozások szerint döntő szerepet játszanak majd a katasztrófa körülményeinek feltárásában.
