Belföld

Medgyessy szerint kevés volt a szigor

Medgyessy Péter szerint az államháztartás hiányának növekedését többek között az indokolja, hogy nem ment végig következetesen a 2003 elején megkezdett költségvetési szigor.

 

Könyvet ír  az ex-kormányfő 

Heteken belül megjelenik Medgyessy Péter volt miniszterelnök könyve. Ebben szó lesz életéről, nézeteiről, értékrendjéről, a politikában töltött éveiről, valamint a pártfinanszírozás problémáiról is.

A Magyar Hírlapban megjelent interjúban a volt kormányfő úgy fogalmazott: “nem ment végig következetesen a 2003 elején megkezdett szigorítás”. Szerinte ezt mutatja az is, hogy egyes elemzők jövőre ismét magas, 8 százalék körüli deficitet prognosztizálnak.

Koalíciónak jobban örülne

A volt miniszterelnök a választásokról szólva azt mondta: azt szeretné, ha a baloldali-liberális koalíció folytatná a kormányzást. Mint mondta, ezt jobban szeretné, mintha csak szocialista kormány alakulna, mivel ebben az esetben kevésbé jelennének meg a liberális értékek.

Medgyessy Péter az interjúban úgy fogalmaz: “2002-ben a költségvetés hiánya 8,5 százalék volt, 2004-ben 5,5 százalék. Ez háromszázalékos javulás, tehát konzekvens politikával igenis tudtunk faragni a hiányon”.

“Csak annyit mondok, hogy egy politikát következetesen végig kell csinálni” – mondta.

Az SZDSZ lépjen ki a skatulyából

Véleménye szerint a kormányalakítás szempontjából döntő lesz, hogy az SZDSZ bejut-e a parlamentbe. Ez azon múlik, képes lesz-e a liberalizmus értékeit úgy megjeleníteni, hogy ne csak a szélsőséges elemek jelenjenek meg. “Ki tud-e lépni a skatulyából, hogy a sajátos szexuális szokásúak, a másság pártja” – mondta az interjúban Medgyessy Péter.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik