A választás vetélkedést, versenyt, demokratikus megmérettetést jelent és nem háborút, küzdelmet, harcot – hangsúlyozta a politikus. Hiller István azt mondta: az elkövetkező fél évben az MSZP a parlamenti választásokra fordítja minden figyelmét, hogy folytatódhasson a fejlődés az országban.
Az MSZP határozott, de nem durva kampányt kíván folytatni, nem fog „vizslastílust” alkalmazni, nem fog hazugsággal a választók elé lépni – fűzte hozzá.
Az MSZP elnöke együttműködésre kérte az egymással szomszédos választókerületek jelöltjeit, mert mint mondta, az állampolgárok nem a választókerülethez, hanem a városrészhez, Ferencvároshoz kötődnek.
Molnár Gyula, az MSZP budapesti elnöke azt mondta: a budapestieknek fel kell vállalniuk azt, hogy Budapest nem egy a városok között, hanem az ország fővárosa, és az egész ország számára élhető, lakható főváros kell teremteni. A budapesti elnök megerősítette, hogy a fővárosban sem fognak lejárató kampányt folytatni, de kritizálnak, és rámutatnak az elmúlt időszak hibáira.
