„Arra tudok ígéretet tenni, (…) hogy ha lesz polgári kormány, akkor július 1-től körülbelül 30 százalékkal fogjuk csökkenteni egy radikális lépéssel a társadalombiztosítási járulékot” – jelentette ki Orbán Viktor hozzáfűzve, hogy ettől a lépéstől a kis- és középvállalkozások megerősödését várja, és ennek következtében több tízezer új munkahely létrejöttét.
Ha Magyarország gondjait meg akarjuk oldani, „ha rangsorolni akarjuk őket, akkor első helyre a munka problémáját kell tenni (…), a munkát meg kell becsülni, vagyis tisztességesen meg kell fizetni” – jelentette ki Orbán Viktor. Ha a spekuláció győzedelmeskedik, akkor a vesztesek száma nő, „ha a gazdaság a munkára épül, akkor mindig több a nyertesek száma, mint a veszteseké” – hangsúlyozta a Fidesz elnöke.
A pártelnök a jelenlévők kérdéseire válaszolva beszélt a MÁV helyzetéről. Elmondta: a MÁV vezetőivel történt reggeli találkozója során két javaslatot tett az egyik szakszervezeti vezetőnek. Az első javaslat, hogy a következő három hónapban együtt próbálják megakadályozni a társaság privatizációját, a másik, hogy ha polgári kormány jön létre a választások után, akkor hosszabb távon állami tulajdonban tartják a vasutat.
A választási reményekről szólva Orbán Viktor úgy vélte, csak a polgári érzelmű emberek közössége, a széles összefogás képes megnyerni a választást a polgári kormány számára.
