Belföld

Az ÁSZ-hoz fordult az MDF a diákigazolványok ügyében

Az Állami Számvevőszékhez (ÁSZ) és a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséghez fordult az MDF a felsőoktatási diákigazolványok ügyében. Az ellenzéki párt azt szeretné megtudni, hogy a semmire sem használható chipkártyák előállításán mennyit keresett Gyurcsány egykori üzlettársa.

Almássy Kornél, a párt alelnöke elmondta: az 1998-ban bevezetett, chipet tartalmazó kártyák leolvasásához szükséges rendszer nem épült ki, ezért az igazolványok árát megnövelő chipet az elmúlt években gyakorlatilag semmire sem tudták használni a diákok – mondta az alelnök, emlékeztetve arra, hogy a chip eredeti célja az elektronikus azonosítás és kereskedelmi kedvezmények igénybevétele lett volna. Hozzáfűzte: a felsőoktatási diákigazolvány mintegy ezer forinttal többe kerül, mint a közép- és általános iskolásoké.

Mint mondta, az ÁSZ-nál tett közérdekű bejelentésben arra kérték a hatóságot, vizsgálja ki, mennyibe került mindez a hallgatóknak és az államnak. A fogyasztóvédelemhez pedig azért fordul az MDF, mert szerintük becsapták a hallgatókat azzal, hogy olyan termékért kellett fizetniük, amelyet nem tudnak az eredeti rendeltetésnek megfelelően használni – tette hozzá.

A diákigazolványok gyártásának jogát 1997-ben a CompuWorx Kft. és az Állami Nyomda Rt. közösen nyerte el közbeszerzési pályázaton. Az MDF reméli, hogy megtudhatják, a megbízás mennyivel gazdagította Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egykori üzlettársának, az Állami Nyomda Rt.-ben érdekelt Erdős Ákosnak a vagyonát – mondta Almássy Kornél. Az MDF alelnöke kitért arra is: a diákigazolványok korábban bejelentett cseréjét ingyenesen kell az államnak elvégezni, hogy az oktatási tárca megtérítse a diákoknak okozott kárt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik