Belföld

Sokan fogyókúráznak, de kevesen járnak sikerrel

Minden ötödik európai és amerikai próbálkozott már az elmúlt két évben legalább egyszer fogyókúrázással szabadulni felesleges kilóitól – de csak minden harmadiknak sikerült.

A The Wall Street Journal Europe megbízásából és a GfK Custom Research Worldwide segítségével készült felmérés keretében húsz ország mintegy 20 ezer tizenöt évnél idősebb polgárának tettek fel 2005 szeptemberében és októberében fogyókúrázással, a helyi konyhával és főzési szokásokkal kapcsolatos kérdéseket.

Az ázsiai konyha a legegészségesebb

Súlyfeleslegtől való megszabadulás céljából az elmúlt két évben az amerikai állampolgárok 25 százaléka, a nyugat-európaiak 20 százaléka, míg a kelet-közép-európaiak 10 százaléka kezdett fogyókúrázásba. Közülük minden második mondta azt, hogy nem érte el a célját, vagy pár nap fogyókúrázás után feladta. Az európaiaknak csak körülbelül harmada, míg az amerikaiak alig negyede számolt be sikeres fogyókúráról.

A nők általában jobban odafigyelnek testsúlyukra, mint a férfiak. A közép-kelet-európaiak körében Csehországban (73 százalék) és Magyarországon (62 százalék) volt a legmagasabb azoknak a hölgyeknek az aránya, akik testsúlycsökkentő diétája nem járt sikerrel, vagy idejekorán feladták azt.

A tanulmány azt is megállapította, hogy bár sok amerikai hajlandó fogyókúrázni, sokan gondolják azt is, hogy az Egyesült Államokban különösen magas az ételek kalóriatartalma. A közép-kelet-európaiak egyharmada vallja azt, hogy saját ételeik kalóriadúsak, míg csak egyötödük hiszi ezt az amerikai ételekre is igaznak. Összességében az ázsiai konyhát tartják a legtöbben a leginkább ideális testsúlybarátnak.

Főzési szokások

Nagyban különböznek az amerikai és az európai főzési szokások. Az otthonok átlagosan 60 százalékában fogyasztanak naponta házi készítésű ételt. Ez a megállapítás különösen igaz a dél-európai országokra. Olaszországban például a háztartások 90 százalékában főznek mindennap. A kép nagyon különböző Hollandiában, Magyarországon és az Egyesült Államokban, ahol a naponta frissen készített ételeket fogyasztó háztartások aránya csupán 33 százalék körül alakul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik