„Amennyiben van egy konszenzus, akkor elképzelhető lenne, hogy alkotmánymódosítással azt fogadja el a parlament, hogy a 2006-ban választott önkormányzati képviselőket és polgármestereket ne négy évre, hanem öt évre válasszuk” – fogalmazott Pál Tibor, az önkormányzati munkacsoport tagja. Jauernik István, a munkacsoport vezetője kifejtette: nem látják a lehetőségét, hogy a most hivatalban lévő képviselők és polgármesterek mandátumát hosszabbítsák meg. Emlékeztetett rá, hogy Szita Károly, a Fidesz országgyűlési képviselője sem tartotta ezt lehetségesnek.
Pál hozzáfűzte: az egyszeri ötéves ciklus után az önkormányzati képviselők és polgármesterek mandátuma újból négy év lenne.
Korábban beszámoltunk róla, hogy az 1800 helyhatóságot tömörítő Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöksége arra kéri a parlamenti pártokat, hogy az országgyűlési és az önkormányzati választásokat ne ugyanabban az évben tartsák.
A szövetség azt szeretné, hogy az önkormányzati voksolásokra a parlamenti választási ciklusok felező idejében kerüljön sor, mert a tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a négyévenkénti kettős választás jelentősen megterheli a politikai közéletet, és elvonja a figyelmet a mindennapi munkától. Így a választási évek mind országos, mind helyi szinten kevésbé teszik lehetővé a folyamatos munkát. A TÖOSZ indokai között szerepel, hogy az önkormányzati és a közigazgatási reform bevezetésére is csak az önkormányzati választások után kerülhetne sor, az pedig a változtatások további elhúzódásával járna.
Javaslatuk szerint a jelenlegi önkormányzatok választott képviselőinek és polgármestereinek mandátumát egy évvel, 2007 októberéig hosszabbítanák meg. Az új választási ciklus öt évre szólna, és ennek következtében 2012-ben már a parlamenti ciklus félidejében kerülhetne sor az önkormányzati választásra, ami azt követően ismételten négyéves ciklusokban történne. A javaslatot szocialista és fideszes politikusok is indokoltnak tartják, a megvalósításáról azonban eltérően gondolkodnak.