Belföld

Kövér: a Fidesz taktikázik

A Fidesz elnöksége egyelőre taktikai okokból nem hozza nyilvánosságra egy hete elkészült választási programját, azt a legjobb pillanatra tartogatják.

Kövér László, a párt országos választmányának elnöke kedden Szekszárdon kijelentette: négy évig kormányoztunk, ebből kiszámítható, hogy mit tartunk fontosnak. Hozzátette: „Azt a hibát nem szeretnénk elkövetni, hogy Gyurcsány Ferenc olyan arcátlanságához szolgáltassunk muníciót, hogy bármit képes magáévá tenni, lízingelni, nemcsak ingatlanokat, hanem szellemi termékeket is.”

A kampány várható hangulatára vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva Kövér László úgy fogalmazott, hogy 1998-ban az MSZP deklaráltan is elkezdte a permanens kampányt.

Megítélése szerint az MSZP–SZDSZ koalíció mellett álló véleményformáló értelmiség jelentős része számára az egyetlen érv, ami miatt elnézik és eltűrik „az MSZP–SZDSZ koalíció Medgyessy Pétertől Gyurcsány Ferencig négy esztendőn keresztül folyamatosan egymást követő botrányait, csetlését-botlását, dilettantizmusát vagy éppenséggel nagyon is tudatos kártételeit”, az, hogy „ha az Orbán visszajön, akkor az rettenetes lesz”.

Kövér László szerint pártja a kampány finisében arról szeretne beszélni, hogy mi lesz az elkövetkező négy esztendő vezérfonala, meghatározó főbb alapértékei, amelyek mentén szeretnék a dolgokat „visszazökkenteni a normális kerékvágásukba”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik