Erről Manninger Jenő, a párt országgyűlési képviselője számolt be vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus egy „luxuskormányzás 3. – sok millió semmiért” feliratú plakát előtt tájékoztatta az újságírókat, a MÁV Rt. vezérigazgatóság Andrássy úti épülete előtt. Manninger Jenő megfogalmazása szerint a MÁV jó példa arra, hogy a kormány hogyan értelmezi saját javára az igazságosságot.
A vállalat bevallott vesztesége már 82 milliárd forint volt, mintegy 10 ezer ember elbocsátására készült vagy részben már el is bocsátotta őket, egyidejűleg a vezérigazgató 3 év alatt mintegy 300 millió forint fizetést, jutalmat vett fel, majd közel 100 millió forint végkielégítéssel távozott.
A képviselő idézte Medgyessy Péter és Kiss Péter 2002-es szavait, amikor volt miniszterelnök puritán államot és kormányzást ígért, „a kormány második embere” pedig úgy nyilatkozott az Érdekegyeztető Tanács ülésén, hogy az emberek igazságérzetét és a kormány elhatározott politikáját sérti az állami vállalatok menedzsmentjeinek kirívó végkielégítése.
Manninger Jenő ide sorolta a Malév vezérigazgatójának végkielégítését, amely információi szerint több 100 millió forintot tett ki, továbbá a BKV vezetőjének ismétlődő 20 millió forintos jutalmát, valamint a polgármestereknek a mostani kormányzati ciklusban rendszeressé vált, 3-4-5 millió forintos jutalmait is. Kérdésre válaszolva a politikus közölte, hogy eddig napvilágra került információkból származó összegeket idézett, amelyeket eddig nem cáfolt senki, „de a pontos számokat nem voltak hajlandóak megmondani”.
