Sólyom László köztársasági elnök korábban már közölte, ő már tudja, hogy mikor lesznek a választások, de csak a jövő héten jelenti be – írja a Népszabadság. Míg több választási szakértő szerint a szabályokból adódóan csak május 7-e jöhet szóba, Sólyom László azt állította, van mozgástere. A jogszabályok szerint a választást áprilisban vagy májusban kell tartani, a fordulók nem eshetnek ünnepnapra, az azt megelőző és következő napra. Szakemberek ennek alapján zárták ki április 9-ét, mert amennyiben a második kör valamilyen okból érvénytelen lenne, akkor egy héttel később meg kellene ismételni, ez pedig a május elseje előtti napra esne.
- 13:46 A férfiak egészségét sokszor a nők menedzselik, de ez nem mindig jó
- 13:44 Visszaadja képviselői mandátumát a volt brit kormányfő
- 13:35 Három autó összeütközött Sebestyén Balázsék üldözése közben a Most Wanted forgatásán
- 13:33 Magyarázatot találtak egy különös antarktiszi jelenségre
- 13:15 Őrsi Gergely üzent az előzetesből: könnyűszerkezet- és gipszkartonépítő szakmát tanul
- 13:14 Elgázoltak egy 25 éves rollerest Szarvason, a sofőr azt állítja, nem vette észre az ütközést
- 13:11 „Ennek a gépnek a visszautasítását javaslom” – közzétettek egy dokumentumot a drága és használhatatlan lélegeztetőgépekről
- 12:57 Katasztrofálisan gyenge almatermés várható Magyarországon
- 12:57 Eltűnt egy 11 éves kisfiú a 13 éves testvérével
- 12:46 Kigyulladt az aljnövényzet Gyál határában, lakóházak is veszélyben vannak
- 12:43 Államtitkár: A kormány megerősíti Magyarország helyét a NATO-ban
- 12:11 Amerikai pénzügyi program segítheti az európai konzervatív civileket és sajtót
- 12:10 Ötvenszeres válogatott középpályást igazolt a Fradi
- 11:59 Lamine Yamal a bombagóljával 91 éves klubrekordot döntött meg
- 11:36 Kiírták a Tisza Szigetek vezetői pályázatát
- 09:27 Új lakásépítési programot indít a kormány – itt vannak a részletek
- 05:56 Árad a pénz Ferihegyen, de nem azokhoz, akikhez az Orbán-kormány ígérte
- 05:10 Időjárás: hőhullámok követik egymást a folytatásban
- 10:07 „Nem akartam elhinni, hogy így úszik és aranyérmet nyerünk” – Kós örökké hálás lesz Miláknak, hogy vállalta a váltót
- 03:38 Amíg a győztes ünneplését mutatták, a háttérben ripityára verte ütőjét egy teniszező
- 08:08 Ruff Bálinthoz került a korábban Rogán által felügyelt „szupertitkosszolgálat”
- 10:27 Alföldi Róbert elmondta, miért hagyta ott A legjobb ajánlatot
- 08:57 NKA-botrány: gyanús egyesületi nőnapon osztotta a virágot a főispánból lett fideszes képviselő
- 06:48 Villámárvíz a Grand Canyonban: több mint 80 embert mentettek ki, de egy személyt még keresnek
- 10:38 Nyomoz a rendőrség az Eximbank ellen
