Schőn Péter őrnagy elmondta: házkutatást tartottak a férfi lakásán és cserepes növényeket, feltehetően kendert foglaltak le. A gyanúsított meghallgatása folyamatban van. Hozzátette: a nyomozás során a szakértőnek kell tisztáznia, hogy a férfinál lefoglalt növények milyen fajtájúak, illetve, hogy csekély vagy jelentős mennyiségről van-e szó.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság hétfői, nem jogerős ítéletében hetvenezer forint pénzbüntetésre, valamint a perköltségek megtérítésére ítélte Juhász Pétert, aki 2005 márciusában feljelentette önmagát kábítószer-fogyasztás miatt. A vádlott egy méteresnél nagyobb, saját maga által termesztett kenderrel jelent meg a bíróságon, majd a tárgyalás végén a vadkenderrel együtt zavartalanul távozhatott a Markó utcai épületből.
