Makay Zsolt, az MDF megyei elnökének tájékoztatása szerint a választási együttműködéssel és kampányuk összehangolásával szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy a valódi kisgazdák érdekei újra érvényesüljenek a magyar Országgyűlésben. Hangsúlyozta: az MDF együttműködése az FKGP helyi szervezeteivel és nem országosan valósul meg.
Oláh József, a kisgazdák hajdú-bihari elnöke a megállapodást követően elmondta: miután jelenleg is bírósági huzavona zajlik arról, ki a párt legitim országos elnöke, a múlt év novemberében 16 megyei elnök úgy határozott, hogy a megyék külön-külön döntik el, kit támogatnak a választáson, s kivel kötnek szövetséget.
A hajdúhadházi központú választókerületben Komor Sándor, az MDF megyei alelnöke, Berettyóújfaluban Szeifert Ferenc polgármester, Püspökladányban Joó Szabolcs MDF-es politikus, Hajdúszoboszlón Makay Zsolt megyei MDF-elnök, Hajdúböszörményben Murvai-Kiss Krisztián, az MDF megyei alelnöke, Polgáron pedig Oláh József polgármester, megyei FKGP elnök lesz a két párt közös jelöltje.
Az MDF Debrecen három egyéni választókerületében induló jelöltjének a nevét csak azt követően hozzák nyilvánosságra, hogy a köztársasági elnök kiírta a választás időpontját.
