Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője az SZDSZ elnökének elküldött nyílt levelében jelezte: pártja természetesen nem zárkózik el attól, hogy a választási kampány megfelelő szakaszában megvitassa programjának elemeit, ugyanakkor egyetért az MDF-fel abban, hogy ez az időpont még nem érkezett el. A fideszes politikus nyílt levelében az SZDSZ 2002-es választási ígéreteire emlékeztette Kuncze Gábort, hozzátéve, hogy ezekből a kisebbik kormánypárt semmit sem teljesített. Mindezek alapján a Fidesz úgy véli, az SZDSZ-nek és a Medgyessy–Gyurcsány-kormánynak a választásokig hátralévő időt inkább hatékony kormányzati munkára kellene fordítania, nem pedig arra, hogy újabb ígéretcsomagokkal bombázza a magyar választópolgárokat” – fogalmaz Halász.
A liberális párt javaslatát korábban Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője hiteltelennek nevezte, és bár nem utasította el a programok vitáját, úgy vélekedett: a magyar társadalomnak egyelőre arra van szüksége, hogy megismerje az MSZP–SZDSZ kormány „felelőtlen” döntései okozta károkat.
Az MSZP a kezdeményezésre reagálva közölte: nem felel meg a jövő heti időpont, mivel programját a párt kongresszusának kell elfogadnia, de azt csak a választások kiírása után hívják össze. Nyakó István MSZP-szóvivő hozzátette: a kongresszus jóváhagyása után természetesen állnak elébe a programok vitájának.
