Olyan fizikai és lelki nyomás nehezedik az élvonalbeli sportolókra, köztük a labdarúgókra is, ami már túlmegy minden ésszerű határon, és ezt gyakran nagyon nehéz feldolgozni – mondta a FigyelőNetnek Hajdu Attila volt válogatott kapus, Zavadszky barátja. „A foci már régen nem sport, vagy játék, csakis az eredmény, az üzleti érdek dominál, ami nincs tekintettel a sportolóra, az emberre” – nyilatkozta a volt csapattárs és barát Zavadszky Gábor haláláról.
Vélekedése szerint ez lehet a legfőbb oka a tragédiáknak, az pedig már részletkérdés, hogy mindez milyen formában valósul meg. Mindegy, mit tesz a játékos, hogyan próbál megfelelni a teljesítménykényszernek. A FigyelőNet kérdésére Hajdu megjegyezte: az Apollon Limassol játékosa sportolóként és emberként is példamutató életet élt. „Gábor soha egyetlen cigarettát nem szívott el, nem ivott alkoholt; még csak nem is kávézott a meccsek előtt. Ő lett volna az utolsó, akiről el tudom képzelni, hogy valamilyen baj éri.”
Volt-e rögzítőkötés?
A FigyelőNet által megkérdezett orvosszakértő szerint kulcsfontosságú az a kérdés, hogy a halála előtt néhány nappal részleges combizomszakadást szenvedő focista kapott e rögzítőkötést. Gipszben a láb vérkeringése lelassul, és vérrög képződhet, ami a tüdőbe eljutva tüdőembóliát okozhat.
Mint ismert, a boncolás szerint embólia és szívinfarktus végzett Zavadszky Gáborral. A halál pontos okát feltárni hivatott szövettani vizsgálatok eredménye azonban csak napokon belül várható. Az MLSZ lapunk kérdésére nem tudta megmondani, volt-e gipsz a játékos lábán, mivel őket is a magánemberként Cipruson tartózkodó Hrutka János, a válogatott menedzsere tájékoztatta a történtekről.
A FigyelőNet több orvost is megkeresett a drámai – és sajnos nem egyedülálló – halálesettel kapcsolatban. Ők a konkrét esetről kellő ismeretek hiányában nem kívántak nyilatkozni, míg az élsport, a túlterheltség és esetleg a dopping összefüggéseiről sem beszéltek.
Egyszerre tüdőembólia és infarktus
A legutóbbi másfél évben a ciprusi Apollon Limassolnál játszó, a magyar válogatottban négyszer szerepelt Zavadszky pénteken életének 32. évében hunyt el ciprusi lakásán. Zavadszky csapata szerdai bajnoki mérkőzésén szenvedett izomszakadást, amit kórházban láttak el. Pénteken újra jelentkezett az orvosoknál, ám ekkor már nem volt jól, levertnek érezte magát. A ciprusi csapat orvosa azt állította, hogy a középpályás fájdalomcsillapítót szedett a sérülésére, és amikor pénteken 18 óra körül utoljára beszéltek, azt mondta, már jobban érzi magát. A halál pénteken, valamikor a kora esti órákban állhatott be. Az AP hírügynökség Frikszosz Szavvidesz egyesületi szóvivő nyilatkozata alapján azt közölte, hogy az akkor már halott játékosra lakásán talált rá éjféltájt a csapatorvos, aki aggódott amiatt, hogy többször is hiába próbálta elérni őt telefonon.
Zavadszky itthon a Ferencvárosban, a Dunaferrben és az MTK-ban is megfordult, előbbi két klubbal a bajnoki címet is elhódította. Tagja volt annak az FTC-nek, amely – egyedülálló módon – kvalifikálta magát a Bajnokok Ligájába 1995-ben, és ott volt az atlantai olimpiát megjárt csapatban is.
Zavadszky Gáborra hétfő este emlékeznek a Hidegkuti Stadionban barátai, játékostársi és a szurkolók.
