Mintegy 20 millió forintra tehetők a belvízvédelem napi költségei – közölte Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter, és hozzátette délutánra több mint 70 ezer hektárra nőtt a belvízzel elöntött területek nagysága. A tárcavezető beszámolt arról, hogy a Balaton vízszintje elérte a 113 centimétert, ezért a Sió teljes kapacitásának igénybe vételével megkezdődött a tó vizének leeresztése. A Velencei-tó vízszintje is elérte a legmagasabb tartományt, 171 centiméterrel, ezért itt is a leengedés mellett döntöttek.
Jelenleg tíz környezetvédelmi és vízügyi igazgatóság 45 szakaszon tart fenn belvízvédelmi készültséget első, illetve másodfokon. A szivattyúk eddig mintegy hétmillió köbméter belvizet emeltek át.
Érden ötven ház pincéjében áll a víz
Nagy erőkkel dolgoznak a szivattyúk, hogy a belvíz által sújtott, hozzávetőleg 50 érdi lakóház pincéjéből eltávolítsák az elmúlt napokban összegyűlt nagy mennyiségű vizet – közölte Szokol Hubert, a városüzemeltetési osztály vezetője. A rendkívüli helyzet kialakulásához hozzájárult, hogy a 30 centi lehullott hó után két napig zuhogott az eső, a fagyott talaj pedig nem volt képes magába szívni ezt a „roppant vízmennyiséget”. A természeti tényezők mellett a gondokat az is tetézi, hogy az ’50-es években olyan területeket építettek be, ahol a lápos, mocsaras talaj miatt nem lett volna szabad utcákat kialakítani, ráadásul sok esetben a lakosság elmulasztja a ház előtt lévő átereszek kötelező karbantartását, és nem ritkán az árkokat is betömik, hogy kocsibejárót alakítsanak ki a helyén – mondta.
A víz elsősorban Érdligeten és Érdújfalu egy részén öntötte el a pincéket, más esetekben az utcákon a közlekedést akadályozza a 30-40 centiméteres mini tavak rendszere. Sok helyen a kertekben gyűlt össze az esővíz, s amennyiben az alatta lévő hótakaró megolvad, úgy ott is indokolt lesz a beavatkozás. A gépek éjjel-nappal dolgoznak, várhatóan két-három napon belül elháríthatják a kárt – jegyezte meg a szakember.
Elsőfokú készültség a Sokoróalján
Elsőfokú helyi vízkárelhárítási készültséget rendeltek el Győr-Moson-Sopron megye déli részén fekvő Sokoróalján és Bana térségében a Bakony ér áradása miatt – közölte a vízügyi hatóság. A sokoróaljai Bakony ér kilépett a medréből és elöntötte a Felpéc községet Téttel összekötő közutat. Az elöntés megakadályozására nincs lehetőség, a Bakony ér apadásával várhatóan napokon belül használható lesz a két település közötti út. Bana térségében a cuhai Bakony ér áradása okoz gondot: Bana községben homokzsákokkal védik a melléképületeket és a mezőgazdasági területek felé kormányozzák a vizet, amely lakóépületeket egyelőre nem veszélyeztet – mondta Janák Emil, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság központi védelemvezetője.
Belvízvédelem a Felső-Tisza-vidéken
Első- és másodfokú belvízvédelmi készültséget tart Tiszatelek, illetve Tiszabercel térségében a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság – közölte Dajka István, a nyíregyházi szervezet igazgató-helyettese. A felső-szabolcsi belvízvédelmi öblözethez tartozó határrészeken együttesen 1350 hektár földet borít víz. Mivel a két Tisza menti település környékén gravitációs úton nem lehetséges a belvíz elvezetése, ezért szivattyúkkal igyekeznek vízteleníteni a földeket. A szabolcsi vízügyi igazgatóság vezetője hangsúlyozta: az együttesen 2200 hektáros területet borító belvíz szokványosnak számít a térségben, telente gyakran alakul ki ilyen mértékű elöntés a megye mély fekvésű földjein a hóolvadás, vagy az eső következtében.
Hét szakaszon van készültség Békésben
Békés megyében szerda délután hét belvízvédelmi szakaszon tart első-, illetve másodfokú belvízvédelmi készültséget a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság. A belvízvédelmi szakaszok többségében, így például a gyomai és a Kettős-Körös jobb parti területen első fokú, míg az élővíz-csatornai és a mezőberényi szakaszokon másodfokú a készültség – mondta Bak Sándor, Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője. Az igazgatóság becslése szerint a készültségben lévő szakaszokon mintegy 7600 hektár területet öntött el a belvíz. Az önkormányzatoknál szerdán másodfokú a belvízvédelmi készültség Murony és Mezőberény belterületén valamint Köröstarcsa külterületén, illetve elsőfokú készültséget rendelt el Kamut önkormányzata is.
