Soczó László ezredes korábban a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságot irányította. Az újonnan kinevezett főkapitány öt pontban foglalta össze elvárásait: politikamentesség, a mindenkori kormány, a végrehajtó hatalom iránti lojalitás, agresszív bűnüldözés, nyitottság az önkormányzatok, a lakosság irányában, valamint a belső rendezettség, a szabályok megtartása.
A Somogyból családi okokból áthelyezését kérő Soczó helyét Dégi Endre ezredes, korábbi bűnügyi igazgató vette át. Dégi 34 évi rendőri tapasztalat birtokában vette át a megyei kapitányság vezetését, beiktatását követően hangsúlyozta: munkáját a továbbiakban is „a törvényesség, a szakszerűség és a hatékonyság” jegyében látja majd el, és kiemelt figyelmet kíván fordítani a körzeti megbízottakból álló hálózat erősítésére és a kistérségekkel való együttműködésre.