Dobson Tibor közölte: még péntekről szombatra virradó éjszaka Pilisszentivánnál, illetve szombat reggel Ceglédbercelnél történtek közúti balesetek, amelyek során hárman életüket veszítették. Az egy nap alatt bekövetkezett 22 sérülésből is 19 közlekedési balesetekhez kötődik – tette hozzá a szóvivő. Ez Dobson Tibor szerint átlagosnak mondható.
Dobson beszámolt arról, hogy hárman tűzeset során sérültek meg szombaton egy budapesti XIX.. kerületi lakótelep első emeleti lakásában, miután a tisztázatlan okok miatt lángra kapott nappaliban füstmérgezést kaptak. Két sérültet a tűzoltók mentettek ki a lakásból, a harmadik saját lábán hagyta el a lakást. Mindhárom személyt jelenleg kórházban ápolják.
Karácsonyfa- illetve adventi koszorú tüzekhez szenteste két alkalommal riasztották a tűzoltókat. A főváros II. kerületében és a Székesfehérváron történt balesetnél sem kellett a kiérkező tűzoltóknak beavatkozniuk, mert a családok addigra eloltották az asztalon felejtett gyertyák miatt meggyulladt koszorúkat, terítőket.