Tóth Judit, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szóvivője elmondta, hogy a többletforrások megadását a több mint 2500 kutató levele és az Akadémia kezdeményezése nyomán elindult tárgyalások eredményeként határozta el a kormány – írja az Index.
Korábban nyílt levélben szorgalmazta az alapkutatásokra 2006-ban fordítható költségvetési forrás megemelését Kertész János, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, valamint a dokumentumban foglaltakat aláírásával támogató, csaknem háromezer kutató. A kutatók szerint a tudományos teljesítőképesség veszélyben van. A levéllel Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is egyetértett.