A kutatás célja az volt, hogy a főváros vezetése olyan politikát dolgozzon ki, amely megfelel a jövő célkitűzéseinek, és ugyanakkor a városlakók elvárásainak is.
Turisták Budapesten
A budapestiek többségének nincs ellenére, hogy sok turista fordul meg a fővárosban, hiszen a megkérdezettek szerint jelentős bevételt hoznak, valamint nyitottabbá, sokszínűbbé teszik a várost. A fővárosiak mintegy fele szívesen beszélget a turistákkal, elsősorban a fiatalok és a magasabb iskolai végzettségűek.
„Turistaellenes” magatartást jóval kevesebben tanúsítottak, a megkérdezettek közül sokan azt kifogásolták, hogy a sok étterem és látványosság csak a külföldiekért van, az itt lakóknak ezek túl drágák. Ezenkívül a fővárosiak negyede úgy érzi, hogy a turisták gyakran olyan viselkedést engednek meg maguknak, amilyet otthon sohasem.
Budapesten élő külföldiek
A fővárosiak alapvetően nem ellenzik, hogy külföldiek éljenek Budapesten, bár nem mindegy, hogy honnan is jön az illető. Elsősorban a nálunk fejlettebb országokból érkezőknek és a határon túli magyaroknak örülnek leginkább. Ugyanakkor a megkérdezettek húsz százaléka egyáltalán nem szeretné, ha szerbek, románok, kínaiak, arabok és ukránok telepednének le a fővárosban. A válaszadók közel egytizede ráadásul be sem engedné az említett öt népcsoportot az országba.
A megkérdezettek mintegy felének közvetlen lakókörnyezetében is élnek külföldiek, legtöbben kínai, román, arab, német és ukrán szomszédról számoltak be. Ongjerth Richárd, a Studio Metropolitana ügyvezetője szerint a kutatásból az vonható le, hogy a budapestiek, a németektől eltekintve, azon népcsoportok tagjait kedvelik legkevésbé, melyekkel együtt élnek.
A fővárosi lakosság mintegy hatoda vélekedik úgy, hogy az itt élő külföldiek maradéktalanul beilleszkedhetnek a magyarok közé. A legtöbben a kínaiakat, de sokan az arabokat, ukránokat és románokat említik, mint akik nem tudnak részt venni a főváros életében. A kutatás egyik meglepő eredménye, hogy a budapestiek kétötöde szerint akár a közeljövőben kialakulhatnak különféle külföldi negyedek. Elsősorban kínai vagy arab negyedre számítanak a fővárosi lakosok.
Szigorúbb magyar állampolgárságot
Bár a budapestiek többségének nincs ellenére, hogy külföldiek éljenek a városban, a magyar állampolgárság megszerzését mégis számos kritériumhoz kötnék. Legfontosabb feltétel a megkérdezettek szerint a rendszeres magyarországi jövedelem, és hogy az állampolgárságért folyamodó beszéljen magyarul. A budapestiek háromnegyede nem tulajdonít jelentőséget a bőrszínnek és a vallásnak. Ennek ellenére, ahogy már korábban említettük, a kínaiakat, ukránokat, arabokat viselik el legkevésbé a budapestiek.