Belföld

Tíz képviselőjelöltet állít az Élőlánc

Az október elején alakult és egy hete bejegyzett Élőlánc Magyarországért ökopárt az emberhez méltó élet természeti és kulturális feltételeinek védelmére alakult - fogalmazta meg szombaton, Kishantoson elfogadott választási programtervezetében a párt közgyűlése.

Ertsey Attila építész, a pártot irányító ötfős elnökség tagja az MTI-nek elmondta, a párt “anti-pártként” azokat az értékeket képviseli, amelyeket más pártok nem, vagy nem eléggé. Közölte: a párthoz tartozók a “a részvételi és közvetlen demokrácia felé szeretnék elmozdítani a politikai rendszert.” Ertsey Attila úgy fogalmazott: az ökopárt sem a bal, sem a jobb oldalra nem sorolja be magát.

“Leginkább az 1980-as években alakult német zöldek egyik jelmondata jellemez minket is. Ők úgy fogalmaztak: “nem állunk sem a jobboldalon, sem a baloldalon, hanem elöl.” – mondta a párt elnökségi tagja. Információja szerint a pártnak mintegy 80-100 tagja, sok együttműködő szimpatizánsa, pártoló tagja és 8-10 helyi szervezete van már és “minimálisan 8-10 jelöltet” állít majd az országgyűlési képviselőválasztáson. Természetes partnernek a civil szervezeteket tekinti. A képviselőjelöltek listáját január végén, februárban állítják össze – tette hozzá Ertsey Attila.

A párt következő időszakra tervezett feladatai közül az elnökségi tag kiemelte: felemelik szavukat a génmanipulációs törvény megváltoztatásáért. A cél eléréséért aláírásgyűjtést szerveznek és érveikre februárban a parlament előtt demonstrációval kívánják felhívni a figyelmet. Síkra szállnak a környezetbarát vasúti szállítás megőrzéséért és fejlesztéséért, továbbá vitáikon, beszélgetéseken figyelmeztetnek arra, hogy a Paksi Atomerőmű élettartamának meghosszabbításával 20 évre konzerválódik az elavult magyar energiarendszer.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik