Belföld

Bombariadó a debreceni városházán

Pokolgépes robbantással fenyegették meg kedden délben a debreceni polgármesteri hivatalt – közölte az MTI-vel a városi rendőrkapitányság sajtóreferense.

Kiss Katalin rendőr százados tájékoztatása szerint a fenyegetés egy nappal azt követően történt, hogy éppen az ilyen esetek megelőzése érdekében együttműködési megállapodást kötött egymással a Debreceni Egyetem és a rendőrség. Ezúttal a polgármesteri hivatal Kálvin téri épületéből mintegy kétezer embert kellett kiküldeni, akik mintegy 2,5 órán át a bombakutatás idejéig várakoztak az utcán.

Kiss Katalin elmondta: az idén már ez volt a 35. közveszéllyel fenyegetés – bombariadó – Debrecenben, ugyanakkor közölte azt is, hogy legutóbb, a múlt hét pénteken, amikor az Országos Mentőszolgálat debreceni mentőállomását fenyegették meg, a második telefonhíváskor sikerült elfogni az elkövetőt.

A rendőrségi sajtóreferens tájékoztatása szerint a köznyugalom megzavarására alkalmas közveszéllyel fenyegetés két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik