Molnár Péter, a tűzoltóság szóvivő az MTI-nek elmondta, hogy egy konténerrel megrakott teherautót szállító tréler az Árpád híd irányába haladt, amikor a rakomány beakadt az aluljáró magassági korlátozójába.
Legutóbb a múlt héten szerdán szorult be két kamion is ugyanezen a helyen.
Szerdán reggel Budapesten a Könyves Kálmán és a Hungária körúti vasúti aluljáróba beszorult egy teherautó magas rakománya. Személyi sérülés nem történt; három forgalmi sávot le kellett zárni, a tűzoltók jelenleg is dolgoznak.
Ajánlott videó
- 07:06 Minden harmadik 30-as éveiben járó férfinél ott lappang ez a néma betegség
- 06:56 Felvonulással, katonai sírok mellett emlékeztek meg a boszniai szerb tömeggyilkosról Banja Lukában
- 06:48 Szerdai friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:36 Irán szerint négy esküvői vendég is meghalt az amerikai bombázásokban
- 06:33 Magyar Péter az Európai Néppárt elnökét fogadta, hamarosan az Európai Tanács elnökével is találkozik
- 06:24 Több megyében zivatarokra figyelmeztetnek
- 05:58 Titokban több mint 500 milliárdot osztottak szét Orbánék az utolsó hónapokban nem nyilvános kormányhatározatokkal
- 04:40 Az emberiség egyik legnagyobb rejtélyének megválaszolásában segíthetnek a kutyák
- 03:59 Hajrá az átigazolási időszakban: egy éve 75 millió euróért kelt el, most a Juve vette kölcsön
- 03:40 Csodák történtek Szent István fiának halála után
- 03:33 Fő a közbiztonság: nem látja szívesen az izraeli csapatokat egy belga város polgármestere
- 23:26 Bondár Anna junior Garros-győztest vert a US Openen
- 22:03 Megvan, kik vizsgálják felül a minősített ügynökaktákat
- 21:36 Újabb akkumulátoripari üzem épülhet Debrecenben
- 06:00 Csodálatos és megható pillanatok: mind a 8 nagyszülő ott volt az unokák esküvőjén
- 19:35 Egy tucat ügyész és nyomozó már elfogadta a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal állásajánlatát
- 15:11 Orbánt bírálta az egyik legfőbb régiós szövetségese – látványos elfordulás a bledi fórumon
- 14:42 Még csak most lett 30, de már a lábai előtt hever Hollywood – Zendaya pályája képekben
- 16:04 „Úgy tűnik, hogy Téged, Államtitkár úr, súlyosan félrevezetnek” – kemény hangú levelet írt a vizsgálatok után az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgatója
- 20:12 Német belügyminiszter: Oroszország bízta meg a lipcsei dróntámadás elkövetőit
- 05:58 Titokban több mint 500 milliárdot osztottak szét Orbánék az utolsó hónapokban nem nyilvános kormányhatározatokkal
- 18:31 „Egyértelműen látszik, hogy Ruff Bálint a Tisza második embere” – szakértők a miniszteri hatáskörök átalakításáról
- 15:03 Döntött a bíróság a terpesi polgármesterről, aki a sárgarépa kódjával lopott legót a Tescóból
- 17:07 VIII. Haakon norvég király letette az esküt a parlamentben
- 21:36 Újabb akkumulátoripari üzem épülhet Debrecenben
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
