Belföld

Mécs Imrét jelöli az SZDSZ

Mécs Imre lett az SZDSZ országgyűlési képviselőjelöltje a budapesti 1. számú választókerületben - közölte a párt budapesti elnöke csütörtökön.

Lakos Imre az MTI-nek elmondta, hogy az I. és II. kerületi küldöttek közül szerda este 15-en voksoltak Mécs Imrére, öten pedig ellene.

Hozzátette az ülésen Mécs Imre kijelentette, hogy „a mindenféle rémhírekkel ellentétben” az SZDSZ színeiben akar indulni. Arról még nincs döntés, hogy közös jelölt lesz-e a politikus ebben a kerületben az MSZP-vel.

Lakos Imre tájékoztatása szerint három kivételével eldőlt már, hogy a párt támogatásával kik indulnak Budapest 32 egyéni választókerületében. A már ismert jelöltek közül 16-an új indulónak számítanak, s a még hátralévő helyeken is előfordulhat, hogy olyan személy lesz a befutó, aki nem indult 2002-ben.

A politikus megemlítette, hogy a XI. kerület három választókerületében külön-külön indul majd Molnár Gyula az MSZP, Lakos Imre az SZDSZ, és Kupper András a Fidesz budapesti elnöke. Ugyancsak itt indul Bőhm András, az SZDSZ Országos Tanácsának elnöke is, aki Kupper András ellenfele lesz. Molnár Gyulával egy körzetben az SZDSZ Új Generációjának tagja Jón Emese indul. Lakos Imre pedig Csapody Miklós (MDF) és Deák András (MKDSZ) jelenlegi országgyűlési képviselők riválisa lesz.

Az új nevek közt szerepel Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes, Badacsonyi Szabolcs, a Budai Gyermekkórház főigazgatója és Molnár Lajos, a MÁV kórház főigazgatója. A még zajló egyeztetések alapján várható, hogy Kóka János közlekedési miniszter a II. kerületben, Eörsi Mátyás korábbi körzetében indul. Eörsi Mátyás pedig Csepelre tart Lotz Károly korábbi választókerületébe. Ugyancsak Csepelen indul egy másik választókerületben Bauer Tamás is.

Szerepel a jelöltek között Szolnoki Andrea főpolgármester-helyettes, Csécsei Béla VIII. kerületi és Gegesy Ferenc IX. kerületi polgármester, Kóródi Mária, Ungár Klára, Horn Gábor, valamint a fővárosi képviselők közül Geberle Erzsébet, Szász Domokos és Molnár István is. A jelölteket jövő héten pénteken mutatják be a Liberális Hét egyik rendezvényén.

Demszky Gábor egyéni körzetben nem indul, a párt budapesti listáján azonban szerepel majd, ezt azonban várhatóan csak az év végén állítják össze.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik