Belföld

Újabb változások a felvételi kormányrendeletben

admin

2005. 09. 30. 16:57

Az idén és jövőre húsz pont jár majd a nyelvvizsgáért, csak 2008-tól csökken a nyelvtudásért járó plusz pontok számra tízre - közölte Magyar Bálint a felvételi kormányrendelet változásait ismertetve pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Kétéves felkészülési időt szeretnénk biztosítani, erre egyébként “alkotmányos korlát” is utal – indokolta Magyar Bálint, hogy a korábbi változattal szemben mégsem 15 pont jár a nyelvvizsgákért. Kitért arra, hogy már tavasszal el kellett dönteniük a diákoknak, milyen tárgyból kívánnak emelt szintű érettségit tenni, s miből vesznek részt speciális képzésekben.

Új elem még, hogy többletpont jár a Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája versenyein elért helyezésekért 2006-tól.

A minőség védelme érdekében a felvételhez szükséges minimális pontszám 78 pont, amelybe beszámítható a pályázó emelt szintű érettségiért kapott többletpontja, míg a felsőfokú szakképzésben 72 pont lesz a bekerülési minimum. Így kettes érettségivel még költségtérítéses képzésre sem lehet bekerülni – mondta Magyar Bálint.

Csak azért az emelt szintű érettségiért jár majd többletpont, amelyből a pályázó szerzett pontjait kiszámítják. Ha ez két érettségi alapján történik, emelt szintű vizsgánként 7-7 pontot kaphat, ha egy tárgy alapján, akkor 14 többletpont jár majd.

Így minden szakon és képzési formában azonos maximális pontszámot lehet szerezni, s az adható 24 lehetséges többletpontból egy vizsgatárgy esetében nem csak hét pont jár majd.
2008-tól vezetik azt is be, hogy minden esetben két érettségi vizsgatárgy alapján kell a szerzett pontot megállapítani.

A miniszter közölte: befejeződött az egyeztetés a szakmai szervezetekkel, s a tervezet hamarosan a kormány elé kerül.

Sió László, a Fidesz oktatási műhelyének vezetője pénteken az MTI-nek azt mondta: úgy tűnik, páros heteken 10 vagy 15 pont, páratlan heteken 20 pont jár a miniszter szerint a nyelvvizsgáért. A szakpolitikus véleménye szerint a miniszter lehetetlen helyzetbe hozza a diákokat, hiszen legkorábban október közepén, végén, azaz alig három és fél hónappal a felvételi jelentkezések határideje előtt derül csak ki, milyen szabályok szerint zajlik majd a vizsga.

Az elmúlt hetek egymásnak ellentmondó nyilatkozatai arra utalnak, hogy a miniszter nyilatkozataiban nem lehet megbízni, így csak a már elfogadott és kihirdetett kormányrendelet ad majd biztos támpontot a diákoknak – mondta. Hozzátette: azok a diákok, akik a korábbi bejelentések miatt változtattak felkészülésükön, abbahagyták a nyelvvizsgára való készülést és más tárgyakból készültek az emelt szintű vizsgára, joggal háborodhatnak fel a tárca “össze-vissza megnyilvánulásain”.

Úgy tűnik, hogy Magyar Bálint és munkatársai nem tanultak az idei érettségi-felvételi botrányból, s kockáztatják a jövő évi vizsgák biztonságát – mondta Sió László.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.