Belföld

Mérlegelik az euróbevezetés dátumát

A kormány eredeti tervének megfelelően folytatja az autópálya-építést annak ellenére, hogy annak költségeit a büdzsében el kell számolni - közölte a miniszterelnök egy kedd délutáni rádióműsorban.

Vagy tudomásul vesszük, hogy így kell könyvelni és nagyobb a hiányszám, vagy leállítjuk az autópálya-építést – mondta Gyurcsány Ferenc a Klubrádió Megbeszéljük! című műsorában. A kormány három másodpercig gondolkodott a kérdésen; a harmadik másodpercben azt mondta, hogy azt a programot kell végigcsinálni, amit elkezdett – tette hozzá a kormányfő.

Gyurcsány Ferenc hozzátette: az autópályát ötven évre építik, de idén el kell számolni minden költségét, bele kell tenni ebbe a költségvetésbe.

Arra a kérdésre, hogy akkor is ez marad-e az álláspontja, ha ez veszélyezteti az euró 2010-es bevezetését, a kormányfő úgy válaszolt, hogy mérlegelni kell, “mi a jobb az országnak, a gazdaságnak: egy erős, gyors hiánycsökkentés, de akkor itt az euró 2010-ben, vagy egy nyugodtabb átmenet?”. Hozzátette: az elemzések eredményeként “év végéig talán ezt meg is lehet mondani”.

Veres János pénzügyminiszter hétfőn jelentette be: az idei eredményszemléletű deficit több lesz a tervezettnél, mert az Eurostat – az Európai Unió statisztikai hivatala – szerint az autópálya-elszámolások egy részét nem lehet hiánycsökkentő tételként figyelembe venni az idei költségvetésben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik