Belföld

Tárki: a kis pártok most nem jutnának be

A Tárki legfrissebb, szeptemberi adatai szerint a teljes népesség körében a Fidesz támogatottsága 31, míg az MSZP-é 27 százalékon áll. A legutóbbi, júliusi adatokhoz képest ez egy százalékos erősödést jelent a Fidesznek, a szocialisták stagnálnak.

A Tárki felmérése szerint a parlamentben ülő másik két párt közül egyik sem jutott volna be újra az országgyűlésbe, ha szeptember közepén lettek volna a választások. Az adatok szerint az SZDSZ három, míg az MDF két százalékon áll jelenleg, míg két hónappal korábban ez az adat négy, illetve két százalék volt.

A parlamenten kívüli pártok közül a Munkáspárt kettő, míg a MIÉP egy százalékot kapott a szeptemberi adatfelvétel idején. Az adatfelvételkor egyébként a megkérdezettek 33 százaléka még nem választott pártot.

A biztos szavazó pártválasztók körében a Fidesz 46, az MSZP 43 százalékon áll, ebben a körben a kormánykoalíció kisebbik pártja négy százalékot, míg a kisebbik ellenzéki párt hármat kapott. A Tárki a vizsgálatát ezer fő megkérdezésén alapuló, reprezentatív mintán, személyes megkereséssel végezte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik