Belföld

Pert indít az Altus Rt. a Magyar Nemzet ellen

A miniszterelnök és családja házának hasznosítására évekkel korábban szerződést kötő Fittelina Kft. jogutódja, az Altus Rt. személyiségi jogi pert kíván indítani a Magyar Nemzet kiadója ellen – jelentette be a kormányszóvivő.

Az Altus Rt. vezérigazgatója, arról tájékoztatta hétfőn Gyurcsány Ferencet, hogy a cég jó hírnév megsértése miatt kíván pert indítani a napilap kiadója ellen – mondta Batiz András.

A Magyar Nemzet a múlt héten kezdett cikksorozatot, amelyben azt a gyanút fogalmazta meg, amely szerint a miniszterelnök és felesége által alapított Fittelina Kft. csak azért kötött a kormányfő és családja által lakott Szemlőhegy utcai villa bérbe adására feljogosító szerződést, hogy ezen az alapon költségeket számolhasson el, adókat takaríthasson meg, illetve igényelhessen vissza. Szijjártó Péter (Fidesz) vasárnap sajtótájékoztatón azt mondta, alapos a gyanú az adócsalásra.

A kormányszóvivő sajtótájékoztatóján kitért arra, az Altus Rt. nem zárja ki annak lehetőségét, hogy további személyiségi jogi perek indulhatnak, amennyiben a Magyar Nemzet “az eddigiekhez hasonló típusú, valótlanságra és hazug forrásokra épülő állításokat megfogalmaz, és valótlan információt sugalmaz, vagy állít”.

“A cég a törvényeket maradéktalanul betartva működött. Azok az állítások, amelyek megfogalmazódtak, valótlanságok. A cég szerződései valósak, soha semmilyen értelemben nem sértette meg azokat a jogszabályokat, amelyek a cégek működésére vonatkoznak” – fogalmazott a kormányszóvivő.

Szent-Györgyi és Neumann az emberiségnek ajándékozta találmányát, Bláthyéknak Tesla transzformátora tett keresztbe, Semmelweisről pedig nem is tudják, hogy magyar volt. Miért alakult ilyen méltatlanul a magyar tudomány külföldi megítélése?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.