Belföld

Nincs alternatívája Lábadynak

admin
admin

2005. 09. 05. 16:22

Az Alkotmánybíróság tagjainak megválasztását előkészítő jelölőbizottság hétfőn délután a négy parlamenti párt képviselőinek részvételével ülésezett a parlamentben. A tárgyalás nem volt túl eredményes: a Fidesz mindkét javaslatát visszadobták.

A négy parlamenti párt delegáltjaiból álló testületet azt követően hívta össze Szili Katalin házelnök, hogy a négy alkotmánybíró-jelölt egyike, Lábady Tamás jelezte: nem vállalja a jelölést. A Fidesz két javaslattal érkezett a helyzet megoldására, ám a testület mindkét személyt elutasította.


Szili Katalin házelnök a mostani jelöltekről az ülést követően elmondta: az egyik személyt már korábban elutasították, a másik jelölt pedig nem felelt meg annak a jogszabálynak, amely előírja az alkotmánybírói poszt betöltésének feltételeit. A Házelnök a nagydoktori cím, a szükséges húsz év szakmai gyakorlat és az egyetemi tanári beosztás hiányát említette. Az elutasított jelöltek nevét Szili Katalin azonban nem kívánta nyilvánosságra hozni.

A jelölőbizottság az augusztus 30-i ülésén döntött arról, hogy Bragyova András, Holló András, Kovács Péter és Lábady Tamás megválasztását javasolja az Országgyűlésnek. A szándékok szerint az Országgyűlés szeptember 12-én választaná meg a négy alkotmánybírót. Két jelölt, Bragyova András és Kovács Péter személyében már korábban egyetértés volt a frakciók között, míg a legutóbbi ülésen határoztak arról, hogy újraválasztják az Alkotmánybíróság jelenlegi elnökét, Holló Andrást és a testület egy korábbi tagját, Lábady Tamást. Utóbbi azonban múlt héten kifejtette: nem vállalja a jelölést. Az MDF egyébként már akkor fenntartással fogadta a döntést, míg az SZDSZ az elmúlt napokban közölte, olyan jelöltet, aki már korábban is betöltötte e posztot, nem támogat.

A jelölő bizottság jövő hétfőn ismét összeül. Ekkor fognak dönteni arról, hogy a tervezettnek megfelelően ugyanazon a napon, szeptember 12-én válasszon-e a parlament alkotmánybírákat, vagy ebben az időpontban csak arról a két személyről szavazzanak, akikről már korábban is egyetértés volt, a többiekről pedig egy héttel később szülessen döntés. Az alkotmányügyi bizottság Bragyova Andrást, Kovács Pétert és Holló Andrást kedden hallgatja meg.

Az ülésen egyébként az MSZP-t Vastagh Pál, az SZDSZ-t Fodor Gábor, a Fideszt Répássy Róbert, az MDF-et pedig Herényi Károly képviselte.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Hajléktalanok mutatták meg féltett vagyonukat

Budapest, 2017. április 17.
Kulka János színművész egy jelenetben Ujj Mészáros Károly rendező X. című skandináv típusú krimije forgatásán Budapesten 2017. április 13-án. A Magyar Nemzeti Filmalap 489 millió forinttal támogatja a thrillert, amely várhatóan 2018 első felében kerül majd a mozikba.
MTI Fotó: Kallos Bea
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.