Megküldik a kazettát
A Fővárosi Bíróság elfogadta az ügyészség tájékoztatását, miszerint pótlólag megküldi Kulcsár Attila vallomásának videokazettáját.
Ruttner György közlése szerint a Kulcsár Attila 2004. június 9-én tett vallomásáról készített videofelvétel – amely szerepelt a nyomozati iratok között és fel volt tüntetve a bűnjeljegyzékben – a Fővárosi Főügyészség nem bocsátotta a Fővárosi Bíróság rendelkezésére.
A Fővárosi Bíróság szerint az ügyészség ezt úgy magyarázza, hogy a videokazettát még vizsgálják. Az ügyben kijelölt előadó ügyész, Zaránd Viktor több mint egy héttel ezelőtt arról tájékoztatta Kerék Csabát – akit sikkasztással és pénzmosással vádolnak – és védőjét, hogy a vádirat benyújtásával minden, az eljárás során keletkezett iratot, így az említett videokazettát is átadták a bíróságnak. Így ha arról hivatalos másolatot szeretnének, akkor azt a bíróságtól kell kérniük.
