Belföld

A politikusgyerek nem esik messze a fájától

Mennyiben befolyásolja egy fiatal pályaválasztását, ha édesapja a politika aktív formálója? A FigyelőNet két olyan „politikusgyereket" keresett meg, akik szüleik révén erősen kötődnek a politikai elithez, ők maguk mégsem lettek képviselők. Eddig.

A rendszerváltás utáni magyar politikában számos példa akad arra, hogy országunk vezetőinek csemetéje maga is képviselő, miniszter, kormányszóvivő lett. A rendszerváltás utáni első köztársasági elnök, Göncz Árpád lánya, Göncz Kinga például jelenleg a szociális tárcát vezeti, Gál Zoltán egykori parlamenti elnök fia, Gál. J. Zoltán pedig szóvivői tisztséget töltött be a Medgyessy-kormányban.


Nem mindig egyszerű azonban egy ismert miniszter vagy kormányfő vezetéknevével élni és a közéletben munkálkodni. Pár éve az akkori miniszterelnök fia, Medgyessy Gergely, illetve Baráth Gergely (az uniós pénzek felett diszponáló Nemzeti Fejlesztési Hivatalt vezető Baráth Etele fia) által jegyzett lobbicég ellen emelt kifogást az ellenzék. A Fidesz azzal vádolta meg a két fiatalt, hogy társaságuk nem véletlenül kaptak megbízást olyan nagy vállalatoktól, mint a Matáv, a T-Mobile, vagy az OTP Bank. Gyurcsány Ferenc elődjét egyébként nem csak fia miatt érte támadás annak idején: egyes vélekedések szerint Medgyessy Péter nevelt lányát, Tornóczky Anitát, a kormányváltás után feltűnően túlfoglalkoztatta a Magyar Televízió.

A FigyelőNet két olyan fiatalt keresett fel, akik a szülői háttér ellenére a saját útjukat járták be, és választott pályájukon kiemelkedő sikereket értek el. A harmadik iksz közelében azonban új kihívásokat keresnek, és nem zárkóznak el attól, hogy esetleg kövessék szüleik nyomdokait.

Jeszenszky Zsolt – Nem apolitikus, de távol maradt a politikától


Jeszenszky Zsolt

Az 1972-ben született egykori rádiós egyetemi tanulmányait követően az azóta megszűnt Rádió Bridge sikeres műsorvezetőjeként dolgozott, egészen az állomás 2002-es struktúra- és névváltoztatásáig. Láthattuk még a Magyar Televízió képernyőjén zenei témájú műsorok vezetőjeként. A Magyar Lemezlovasok Szövetségének tagja, jelenleg elnöke. A MAHASZ és a ProArt zenei érdek-képviseleti szervek munkatársa. E munkái mellett rendszeresen jelennek meg írásai, ajánlói a zeneforum.hu zenei weboldalon, illetve a MAHASZ honlapján.


A harminchárom esztendős Jeszenszky Zsolt egykor zenei szerkesztőként, rádiós és televíziós műsorvezetőként volt ismert, ma elsődlegesen a MAHASZ és a ProArt munkatársaként dolgozik, és – félig-meddig hobbiból – lemezlovas is.
Édesapja, Jeszenszky Géza az Antall-kormány külügyminisztereként dolgozott, később az Egyesült Államokban töltött be nagyköveti tisztséget.

„Még gyermeki élményeim is vannak arról, hogy milyen a családban a politikus, mert Antall József anyám nagybátyja volt, a családi összejöveteleken jórészt ő vitte a prímet, és olyankor abszolút politikáról volt szó” – mondta Jeszenszky Zsolt a FigyelőNetnek. A rendszerváltás utáni első külügyminiszter fia hozzátette, hatással volt rá a politika, de aktívan soha nem érdeklődött iránta, ezért választott más, „civil foglalkozást”. „Nem voltak olyan ambícióim, hogy majd én is ezzel akarok foglalkozni, de averzióim sem voltak. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy sokat számított, hogy magamba szívhattam ezt a fajta gondolkodást. De nem ez döntött, hogy mivel fogok foglalkozni” – emlékszik vissza Jeszenszky Zsolt. Hozzátette, szerinte nem feltétlenül jelentett volna a politikai pályán előnyt, hogy édesapját mindenki ismeri.


„Persze, folyamatosan fölmerült bennem is, hogy esetleg politikai szerepet vállaljak, de valahogy úgy alakult az életem, hogy nem kellettem a politikának, és igazából ő sem nekem. Erre a mai tudásom alapján azt mondhatom, jó is, hiszen más dolgokban vehettem részt, amelyekkel aktív politizálás mellett biztosan nem tudtam volna foglalkozni. De nem zártam még ki, hogy egyszer eljöhet a politikai szereplés ideje is” – hangsúlyozta Jeszenszky Zsolt.

A politikuscsemetének azonban meggyűlt a baja a vezetéknevével: már az egyetemen is volt része epés megjegyzésekben. „Abban az időben az akkori MDF-kormányt mindenhonnan támadták, úgyhogy nehéz volt anélkül eltölteni egy-egy napot, hogy valamilyen pejoratív, vagy időnként aljas megjegyzés ne hangozzék el” – mondta az egykori külügyminiszter fia.

A családi háttérrel kapcsolatban Jeszenszky Zsolt elmondta, apja nem egy politikus alkat, őt a történelem sodorta a politikai pályára, ő maga soha nem is vágyott erre. „A személyisége sem olyan, akitől olyan sok politikusoknak tulajdonítható fortélyt lehetett volna ellesni, ő egy igazi elhivatott, tudós típusú ember. Antall Józseftől szerintem sokat tanulhattam volna, de túl fiatal voltam ahhoz, hogy ezeket elleshessem” – mondta Jeszenszky Zsolt.

Bárándy Gergely – Nem a politikát választotta

Bárándy Gergely

Az 1976-ban született jogász jogi tanulmányait, és szakvizsgáit követően ügyvédként helyezkedett el. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Büntetőjogi Tanszékén jelenleg tanársegédként dolgozik. Tagja a Magyar Kriminológiai Társaság igazgató tanácsának. Az MSZP XII. kerületi szervezetének tagja, illetve a párt jogi és közigazgatási tagozatának elnöke. Munkáján kívül a középkori történelemmel foglalkozik, azon belül kedvenc városa, Velence történetével, e témában már több könyve is megjelent.

Bárándy Gergely, a neves ügyvéddinasztia legfiatalabb ügyvéd tagja. Emellett öt éve a Pázmány Péter Katolikus Egyetem büntetőjogi tanszékén oktatóként is dolgozik. Pár hete felmerült, hogy a Magyar Szocialista Párt színeiben megméreti magát a jövő évi képviselő-választásokon. A huszonkilenc éves jogász azonban visszautasította a felkérést. A FigyelőNetnek adott interjúja alapján azonban erősen kérdéses, ez a döntés mennyire tekinthető véglegesnek. Apja, Bárándy Péter a Medgyessy-kormány igazságügy-minisztereként dolgozott.

Bárándy Gergely a FigyelőNetnek elmondta, ő maga sokkal politikusabb alkat, mint miniszter édesapja volt. „Édesapámat én sem, és ő maga sem tartja politikusnak, hiszen ő ügyvéd, és erre a pályára is tért vissza. Az én esetem más, hiszen valóban elindultam a politika irányába, bár hangsúlyoznám, hogy jelenleg az időm nagyobbik részét az ügyvédi munkám teszi ki. Elképzelhető, hogy ez a jövőben meg fog fordulni, de egyelőre még mindig ügyvéd vagyok elsősorban” – tette hozzá. Az ügyvéd lapunknak kifejtette, hogy egykor miniszter édesapja soha nem ellenezte, hogy a politika felé kacsingat, de felhívta figyelmét ennek negatív oldalaira is. „Azt szeretné, ha abszolút és teljes mértékben ügyvéd maradok, és csak ezt a hivatást választom, de jó szívvel elfogadta a döntésemet” – mondta Bárándy Gergely.


Az ügyvéd szerint azt az embert vonzza a politika, aki minél több ember érdekében szeretne munkálkodni. „Én hiszek, és szeretnék továbbra is hinni abban, amit Kósáné Kovács Magda mondott, vagyis, hogy a politika az értelmiségi foglalkozások egyik csúcsa. Ha most nem az, akkor annak kell lennie a jövőben, és azzá kell tenni” – összegezte Bárándy Gergely. Véleménye szerint a jövő a szakpolitizálásé, hiszen az a szerencsés, ha az egészségügyi miniszter, az igazságügy-miniszter ért is ahhoz, amelyik területen dolgozik. „Az persze nem hátrány, hogy valaki politikus is, sőt, de véleményem szerint az töltsön be szakminiszteri posztot, aki ért is hozzá” – véli.

Az MSZP-s kötődéssel kapcsolatban Bárándy Gergely elmondta, világnézete a környezetem számára már régóta nyilvánvaló. „Én a demokrácia és a baloldali értékek híve vagyok, a jobboldali gondolkodás nem áll közel hozzám. Én az MSZP elveivel értek egyet, és úgy gondolom, hogy ott dolgozik a legtöbb olyan szakember, aki képes az országot jól irányítani. Ezért csatlakoztam az MSZP-hez, nem azért, mert – teszem azt – itt volt hely” – mondta Bárándy Gergely.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik