Belföld

Miniszoknyatilalom és békák a képviselői üléseken

Ajánlást fogadtatna el a Fővárosi Közgyűléssel Mitnyan György XII. kerületi polgármester, amely számba venné, milyen öltözékben illik a hivatali dolgozóknak, illetve a közgyűlési képviselőknek megjelennie.

A fideszes politikus arra alapozza a dress-code ötletét, hogy sokszor találkozik szakadt képviselőkkel, vagy extrémül öltözött hivatalnokokkal, ami nem méltó a városháza tekintélyéhez. A polgármester kerületében egyébként bevált szokás a dress-code: évszakonként adnak ki ajánlást a hivatali dolgozóknak az elvárt öltözékről.

A tervezet szerint az lenne a hivatali öltözet legfőbb jellemzője, hogy nem ünnepi jellegű és nem a legutolsó divatot követi. A férfiaknak öltönyben, hosszú ujjú ingben, nyakkendőben, bőrcipőben kellene munkába járni, a nőknek zakóban-kiskabátban, amely szoknyával és nadrággal is viselhető lenne. A szoknyák esetében a legkényesebb kérdés, hogy meddig érjenek. Az ajánlás a térd felett maximum 2-3 centit engedne kivillantani, “ezt is szigorúan abban az esetben, ha olyan szerencsések vagyunk, hogy teljesen tökéletes lábakkal rendelkezünk”. A stop.hu szerint ezzel a kitétellel a pesti aszfalt nyelvén Mitnyan kiérdemelte a Virág elvtárs elnevezést. A Tanú című filmben kifogásolja ugyanis az Őze Lajos által megszemélyesített szereplő : „Gogolák elvtársnő, kurta a szoknya!”

Sándor Klára az SZDSZ ügyvivője szerint Mitnyan súlyosan megsérti az azonos bánásmódra vonatkozó törvényt, “vagy ahogyan az európai közéletben mondják: szexista”. Az ügyvivő szerint a polgármester “gondolkodása európai mércével mérve nem szalonképes”.


Demszky Gábor az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában így fogalmaz: “szerintem modortalanság egy férfi politikus részéről, ha el kívánja dönteni, hogyan öltözzenek a női munkatársak. Az pedig egyenesen otrombaság, ha megszabja, mit viseljenek a csinos lábú nők és mit a kevésbé csinosak. Ezt sértőnek tartom és a több száz nődolgozónak munkát adó városháza nevében visszautasítom. A fővárosban nem lesz kötelező ruhaszabály a köztisztviselők részére. Továbbra is annyi az elvárás, hogy tiszta és rendezett ruhában dolgozzanak. ”

A dress-code mellett Mitnyan egy másik extrém ötlete is nagy feltűnést keltett. Békákkal jelzi a XII. kerületi testületi üléseken fideszes képviselőtársainak, hogy milyen szavazatot vár el tőlük. Mitnyan György asztalán egy piros és egy zöld béka figyel. A polgármester, ha nemleges választ vár, akkor a piros színűt, ellenkező esetben pedig a zöld színűt mutatja fel – írja a stop.hu.

Közel két évvel ezelőtt egy testületi ülésen a polgármester nem tudta keresztülvinni akaratát, mert az egyik fideszes politikus mellészavazott. Akkor a polgármester beszerzett két játékbékát, hogy a szavazások előtt felmutathassa azokat társainak. A zöldet, ha igenlő szavazatot vár, a pirosat, ha nemlegest – állítja Élő Norbert, a helyi MSZP frakcióvezetője, parlamenti képviselő, aki szerint Mitnyan viccet csinál komoly kérdésekből.

Kosztolányi Dénes, a XII. kerületi Fidesz frakcióvezetője viszont azt mondja, hogy Élőnek nincs humorérzéke. Egyébként megjegyezte, ő vezeti a frakcióját, nem pedig a polgármester. Megerősítette ugyanakkor, hogy előfordult egyszer vagy kétszer, hogy a polgármester bevitte a terembe a békákat és fel is mutatta azokat. De hangsúlyozta, nem érzi úgy, hogy ez törvénytelen vagy etikátlan lenne, szerinte Mitnyan csupán az üléseken kialakult feszültséget szerette volna ilyen módon oldani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik