Belföld

Ismét rendkívüli esőzések voltak

Az esőzés miatt az elmúlt huszonnégy órában országszerte 260 esetben kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak, személyi sérülésről azonban nem tudni és a lakosságot sem kellett kitelepíteni - közölte kedden reggel Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

Az augusztus eleji özönvízszerű csapadék után hétfőn késő délután ismét rendkívüli mennyiségű, több mint 70 milliméternyi eső esett Kisújszálláson, emiatt este harmadfokú belvízvédelmi készültséget rendeltek el – közölte a település polgármestere.

Az eső elsősorban a város déli-délkeleti részén veszélyeztette az ingatlanokat, az éjszaka folyamán félszáz, míg reggel további hét hívás érkezett a tűzoltóságra – mondta Palágyi Gábor kedden.

Hozzátette: az eddigi bejelentések alapján 55 lakóházat öntött el vagy veszélyeztetett a víz, ezek közül sok a szilárd alapozás nélküli vályogház. Mivel egyes ingatlanok már augusztus 5-án belvízkárt szenvedtek, műszaki állapotuk tovább romlott. Az önkormányzat kedden reggel megkezdte a károsult épületek műszaki felülvizsgálatát.

Vízben a boldvai házak

A hatalmas mennyiségű eső miatt újra vízben áll a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Boldva egyik utcája, ahol körülbelül harminc házat veszélyeztet a megáradt Ördög-patak és a belvíz; Edelény finkei városrészében pedig három családot ki is kell telepíteni a Bódva-patak hirtelen áradása miatt.

Csabai Gyula, Boldva polgármestere az MTI-nek elmondta: az egy hónappal ezelőtti áradás okozta károk helyreállítását még be sem fejezték, a hétfő éjszakai esőzés miatt újra víz borítja az egyik utcát. Homokzsákokkal próbálnak védekezni, a tűzoltók szivattyúzzák a vizet, a lakosok pedig mentik ami menthető – fűzte hozzá.

A legjelentősebb munkát Jász-Nagykun-Szolnok megyében a víz szivattyúzása, Borsod-Abaúj-Zemplénben pedig Mád településnél a körgát megerősítése jelentette. Borsodban a Tokajhegyalján – Mád, Csomád és Tarcal településeken -, Szolnok megyében pedig a mélyen fekvő területeken, Kisújszálláson, Karcagon és Tiszafüreden – kellett a pincékből, udvarokból, árkokból kiszivattyúzni a vizet – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik