Belföld

A Fidesz balesetmentes tűzijátékot akar

A Fidesz szerint kockázatos, hogy az idei augusztus 20-i tűzijátékot az a cég rendezi, amelyik 2003-ban is, amikor a Gellért-hegy több helyen kigyulladt és tűz ütött ki egy uszályon is.

Az ellenzéki párt az ügyben kérdéseket intéz a kormányhoz, illetve felkéri a kabinetet, hogy ne veszélyeztesse a tűzijátékra kilátogató családok biztonságát. „Nem értjük, hogy miért kell megbízni a tűzijáték szervezésével azt a céget, amelyik már egyszer besült; nem értjük, hogy miért kockáztatja a kormány ismételten a közösen ünneplő emberek biztonságát?” – tolmácsolta a párt kérdéseit Dobó László, a Fidesz országgyűlési képviselője az MTI-nek vasárnap.

A Fidesz egyben felkéri a kormányt, hogy fordítson nagyobb figyelmet a tűzijáték rendezésére, ne rontsa el az ünnepet. „Jó lenne, ha nem égnénk le ismét a tűzijátékkel sem fizikai, sem kulturális értelemben” – tette hozzá.

Simon Gábor, a tűzijátékot szervező Nexus Reklámügynökség Kft. ügyvezető igazgatója 2003-ban azt mondta: a visszahulló maradványok miatt részben kigyulladt Gellért-hegyi aljnövényzet, a besült petárdák miatt felrobbant vetőcső és a kigyulladt uszály ügyét „felfújta a sajtó”.

„Eddig is voltak bozóttüzek, eddig is gyulladt ki uszály” – jelentette ki akkor az ügyvezető, aki szerint „egyébként semmiféle rendkívüli nem történt”. A Nexus Reklámügynökség Kft. közbeszerzési eljárásában nyerte el az idén is a rendezés jogát.

Batiz András, kormányszóvivő a döntést követően júliusban közölte: a közbeszerzési eljárásra négy cég jelentkezett, és három vállalkozás kapott ajánlattételi lehetőséget a tárgyalási fordulókra. Az ajánlatok közül a Nexus Reklámügynökség Kft.-é bizonyult a legjobbnak: a háromnapos ünnepségsorozat programjainak teljes költsége 284 millió 75 ezer forint lesz, ami 42 millió forinttal kevesebb, mint a második legjobb ajánlat.

(MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik