Belföld

Hamarosan nyilvántartásba vehetik Duna tévé új csatornáját

Napokon belül kéri a médiahatóságtól két tervezett új csatornája egyikének nyilvántartásba vételét a Duna Televízió - értesült a menedzsment egyik, neve mellőzését kérve nyilatkozó tagjától az MTI.

Az Autonómia nevű adó regisztrációs kérelmét nyújtják be most az Országos Rádió és Televízió Testülethez (ORTT), az Unióét majd egy későbbi időpontban terjesztik elő a hatóságnak.

Még Április 20-án jelentette be Cselényi László elnök, hogy két újabb tévécsatornát indít a Duna Televízió a közeljövőben, hozzátéve: az Autonómia nevű adó a kisebbségek témakörét, a határon túli önszerveződést állítja majd figyelme középpontjába, míg az Unió elnevezésű elsősorban ifjúsági, oktató csatorna kíván lenni.

Elindulni “ugyanabból, ugyanúgy és ugyanakkor, amikor a másik közszolgálati televízió, mert úgy gondoljuk, hogy egyformán édes gyermekei vagyunk a Magyar Köztársaságnak” – mondta az elnök, a Magyar Televízió (MTV) tervezett, az ORTT által néhány hete nyilvántartásba vett közéleti csatornájára célozva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik