Belföld

A roma holokausztra emlékeztek

A roma holokauszt 61. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést kedden Budapesten, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) Dohány utcai székháza falán elhelyezett emléktáblánál.

A kormány, a négy parlamenti párt képviselője és az OCÖ elnöke megemlékező beszédeikben emlékeztettek: 61 évvel ezelőtt, 1944. augusztus 2-áról 3-ára virradóan több mint háromezer cigányt gyilkoltak meg az auschwitzi haláltáborban. A birkenaui haláltáborban 1941 és 1944 között összesen 20 ezer romával végeztek. A nácik összesen hozzávetőleg félmillió romát irtottak ki kelet-európai országokban. Sokakat sterilizáltak, s voltak, akiken orvosi kísérleteket végeztek.

Göncz Kinga, ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter, Kállai Katalin, az MSZP elnökségének romapolitikáért felelős tagja, Schmitt Pál, a Fidesz alelnöke, Fodor Gábor és Gusztos Péter, az SZDSZ ügyvivői, Almássy Kornél, az MDF alelnöke és Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke egybehangzóan azt mondták: Magyarországon nincs helye a kirekesztésnek és a megkülönböztetésnek.

“Érdemes csendben lehajtani a fejünket az áldozatok előtt és azért is, hogy szemünk végigkísérje azt az árnyékot, amelyik átnyúlt a vészkorszakon, a fájdalmakat elfojtó és a romák társadalmi felemelkedésének ígéretét fekete vonatokon utaztató államszocializmuson, át a rendszerváltáson” – fogalmazott Göncz Kinga a kormány nevében mondott megemlékező beszédében. “Valahogy úgy kellene beszélni, hogy ez a hosszúra nyúlt árnyék egyszer s mindenkorra átléphető legyen” – mondta Göncz Kinga.

Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke azt mondta, a megemlékezéseken és az ünnepnapokon túl is szükség lenne “az itt látható egységre, hogy a romák sorsa végre jobbra fordulhasson”. Beszédében összefogásra szólította fel a cigányságot is.

Kállai Katalin, a kulturális minisztérium romaügyi stratégiai főtanácsosa, a szocialista párt elnökségének romapolitikáért felelős tagja azt hangsúlyozta: a pártok és a társadalom összefogására van szükség ahhoz, hogy a tragédia még egyszer ne forduljon elő. “A megkülönböztetés minden csíráját el kell fojtatni, hiszen a romák is emberek” – szögezte le a politikus, aki reményét fejezte ki, hogy egy év múlva már a roma holokauszt áldozatainak országos emlékműjénél tarthatják a megemlékezést.

Pártok a rasszizmus ellen

Schmitt Pál, a Fidesz alelnöke, európai parlamenti képviselő azt mondta: “a roma holokauszt számos európai nemzet, köztük a magyar nemzet sorstragédiája”. Sehol a világon nincs helye a fajgyűlöletnek és a rasszizmusnak – hangsúlyozta.

Fodor Gábor, az SZDSZ ügyvivője beszédében szégyennek nevezte, hogy arról kell beszélni: elődeink 61 évvel ezelőtt mit követtek el emberekkel szemben. Nem mehetünk el szó nélkül egyetlenegy olyan jelenség mellett sem, amelyben ott látjuk az antiszemitizmust – hangoztatta.

Almássy Kornél, az MDF alelnöke azt mondta, a XXI. századnak a párbeszéd és a szóértés századának kell lennie. Az ünnepség végén az emlékezők, – többi között – a kormány, a pártok, az OCÖ, civil szervezetek, az Amerikai Egyesült Államok, a bolgár, a cseh, német és az orosz nagykövetség képviselői koszorúkat helyeztek el az emléktáblánál.

Csendes megemlékezés

A koszorúzás után a székházban megnyitották a roma holokauszt emlékkiállítást, amelyen Péli Tamás, Orsós Teréz és Dilinkó Gábor alkotásai láthatók.

Este hét órakor megkezdődött a Roma Polgárjogi Alapítvány (RPA) csendes megemlékezése és virrasztása, a IX. kerületi Nehru Parkban. A mintegy százfős emlékező tömeg közül többen gyertyákat helyeztek el a parkban ideiglenesen felállított körülbelül másfél méteres fakereszt körül, amelyre azt írták: “a roma holocaust áldozatainak emlékére”. A kereszt tövében elhelyezték az MSZP Országgyűlési Képviselőcsoportja és a Roma Polgárjogi Alapítvány koszorúját.

Horváth Aladár, az RPA elnöke a helyszínen elmondta, szerényen, csendben és méltóságteljesen szeretnének emlékezni. A roma holokausztról 1972 óta emlékeznek meg a Cigány Világszövetség párizsi kongresszusának határozata alapján.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.