Belföld

OM: kétmilliárd az iskolai szegregáció csökkentésére

Az Oktatási Minisztérium (OM) három pályázatot hirdetett a hátrányos helyzetű tanulók integrált nevelésének segítésére, amihez mintegy kétmilliárd forint áll rendelkezésre – közölte Daróczi Gábor miniszteri biztos.

A halmozottan hátrányos helyzetű tanulók integrált nevelésére elnevezésű pályázatra olyan iskolák adhatják be munkáikat, ahol a hátrányos helyzetű diákok száma eléri a százat, vagy arányuk eléri a létszám 20, de nem haladja meg az 50 százalékát. Az igényelhető támogatás legkisebb összege 13 millió, a legnagyobb ennél a formánál 23 millió forint lehet. Az elnyert összeget intézményi fejlesztésre, különböző pedagógus továbbképzési programokra, ezek bevezetésére lehet felhasználni. 890 millió forint a felhasználható összeg és nincs pályázati határidő.

Az iskolai szegregáció csökkentésére olyan intézmények jelentkezését várja a minisztérium, ahol a szegregáció megszüntethető azáltal, hogy egy szegregált iskola tanulóit egy vagy több befogadó iskolába áthelyeznék. Az erre a pályázatra elnyerhető keretösszeg 500 millió forint, a minimum odaítélhető összeg 12 millió, a legmagasabb 50 millió forint lehet. A munkák beérkezési határideje október 31-e.

A harmadik típusú pályázatra olyan iskolák és fenntartóik jelentkezhetnek, ahol nincs lehetőség a szegregáció megszüntetésére például a település társadalmi összetétele miatt. Itt az oktatási szolgáltatások minőségének javítása a pályázat célja – fejtette ki Daróczi.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.