Belföld

Gyurcsány Ferenc Vietnámban

Szingapúrt, Vietnamot és Indonéziát érintő nyolcnapos délkelet-ázsiai körútra indult hétfőn Gyurcsány Ferenc kormányfő, Somogyi Ferenc külügy- és Kóka János gazdasági miniszter, valamint számos üzletember. Az út célja a gazdasági kapcsolatok elmélyítése a három délkelet-ázsiai ország és Magyarország között.

Megérkezett délkelet-ázsiai körútjának második állomására, Vietnamba szerdán Gyurcsány Ferenc kormányfő. A miniszterelnök és kísérete – Somogyi Ferenc külügyminiszter, Kóka János gazdasági miniszter és üzletemberek – négy napot tölt az indokínai országban, ahol utoljára 33 éve járt magyar miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc a szocialista köztársaságban tárgyal Phan Van Khai vietnami kormányfővel, valamint Nong Duc Manh-nyal, a Vietnami Kommunista Párt főtitkárával. A megbeszélések egyik fő célja a vietnami-magyar kereskedelmi kapcsolatok bővítése.


A magyar küldöttség négynapos vietnami tartózkodása alatt elutazik a fővárostól, Hanoitól 1100 kilométernyire délre fekvő Ho Si Minh-városba, az egykori Saigonba is, ahol vietnami-magyar üzleti fórumon vesz részt.


A vendéglátók gazdag kulturális programot állítottak össze a magyar kormányfő és kísérete számára. A társaság Hanoiban megtekinti az 1993-ban épült Hősök és Mártírok emlékművét,illetve az ókori kínai bölcs, Konfuciusz tiszteletére emelt Irodalmi Templom épületegyüttesét.


A magyar küldöttség ellátogat a természet alkotta szépsége okán a világ nyolcadik csodájaként is emlegetett Ha Long-öbölhöz is. A miniszterelnök és kísérete Hanoiban találkozik magyar egyetemeken végzett vietnamiakkal. E vietnamiak alkotják a világon a legnagyobb magyarul beszélő nem magyar közösséget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik